Ráfázhat, ha egyik napról a másikra teszi le a kávét
További Tudomány cikkek
- Megtalálták a másnaposság felelősét, de nem az, amire eddig gyanakodtak
- Ha nincs vérfrissítés, jönnek a bajok
- Magas rangú katonatiszt tűnt fel a világ legnagyobb hadseregében, de még mindig rejtély, ki irányítja őket
- Végre tényleg megoldódhatott Stonehenge rejtélye
- Még mindig mérgező az 1916-os verduni csata helyszíne
A legtöbb kávéfogyasztó szájából gyakran hallani, hogy a reggeli koffeines ital elfogyasztása előtt hozzá se szóljon senki, hiszen addig elviselhetetlen, és fókuszálni sem tud arra, amire kellene. A kávésok naponta akár többcsészényi feketét is elfogyaszthatnak, a koffein miatt pedig komoly függés alakul ki meglehetősen rövid idő alatt.
Éppen ezért nem is érdemes egyik napról a másikra úgy dönteni, hogy letesszük az italt, ugyanis rövid távon súlyos következménye lehet a kávé mellőzésének – ahogy a legtöbb függőséggel kapcsolatban, itt is érdemes a fokozatosság elvét alkalmazni.
Ezek a tünetek sokszor megegyeznek azzal, mint amikor már hosszabb ideje nem fogyasztottunk kávét, vagy egy-egy csészével kevesebbet ittunk a megszokott napi mennyiségnél – írja a Daily Mail.
A hasogató fejfájás, a fókuszhiány és az ingerlékenység, valamint az állandósuló álmosság a koffeinről való leszokás gyakori elvonási tünete. Minél több koffeintartalmú italt fogyaszt az ember, annál súlyosabb mellékhatások léphetnek fel, ha abbahagyja.
Ha hozzászokott a koffeintartalmú italok ivásához, azok hirtelen, drasztikus megvonása hasogató fejfájáshoz, fáradtsághoz és letargiához, átmeneti depresszióhoz vagy koncentrációs problémákhoz vezethet
– mondta Victoria Taylor, a British Heart Foundation vezető dietetikusa.
Elviselhetetlen fejfájás
Ha valaha is megpróbált túlélni egy napot a munkahelyén koffein nélkül, akkor előfordulhat, hogy ismeri a nem kívánt fejfájás miatti kénytelen fájdalomcsillapító-bekapkodást vagy akár a teljes munkanap kukába dobását a kávé hiányában.
De mi az oka a heves fejfájásnak?
Barbara Sahakian professzor, a Cambridge-i Egyetem idegtudósa, aki a kávé agyra gyakorolt hatását kutatja, elmagyarázta, hogy a koffein összeszűkíti az agy ereit, amihez idővel az ember hozzászokik, így ha kihagyja a reggeli kávét, az erek ellazulnak, és váratlan mennyiségű vér pumpálódik az agyba, ami fejfájáshoz vezet.
Általában a tünetek a koffeinbevitel abbahagyása után 12–24 órával jelentkeznek, és egy-két napon belül tetőznek, ennél azonban sokkal tovább is fennállhatnak
– mondta.
A fejfájást azonban sok más is okozhatja, beleértve a kiszáradást, a túl sok alkoholt és a stresszt.
Hangulatváltozás és átmeneti depresszió
Ahogy a hétköznapokban annyi minden, úgy a kávéfogyasztás hirtelen abbahagyása is az idegekre mehet. Ugyanis köztudott, hogy a kávé feldobja a hangulatot – így abbahagyása komoly hangulatváltozást és akár átmeneti depressziós tüneteket is kiválthat.
A kávé stimulánsai fokozzák a neurotranszmittereknek nevezett kémiai hírvivőket, így a dopamin és a noradrenalin felszabadulását.
A dopamin befolyásolja a hangulatot és az érzéseket, a noradrenalin pedig növeli a pulzusszámot, a légzésszámot és a vércukorszintet.
Ennek eredményeként ha valaki abbahagyja a kávéivást, és ezek a kémiai jelek lassabban küldődnek ki, nagy mértékben csökken az illető hangulata és energiaszintje, amitől idegesnek érzi magát. Emellett akár átmenetileg depressziós tüneteket is produkálhat a koffein megvonása, emiatt érdemes a drasztikus megvonás helyett fokozatosan csökkenteni a fogyasztott mennyiséget.
Folyamatos fáradtság
A koffein szerkezetileg hasonlít az agyunkban természetesen jelen lévő vegyületre, az adenozinra, amely az álmosságért felelős. Mint egy kulcs a zárba, úgy a koffein is beilleszkedik az adenozinreceptorokba, majd blokkolja, emiatt pedig éberebbnek érezhetjük magunkat.
Így amint a koffein kiürül a szervezetből, nagyon fáradtnak és álmosnak érezzük magunkat.
Kutatások szerint ezek az elvonási tünetek meglehetősen erőteljesen jelentkeznek azoknál, akik mindennap kávét vagy koffeines teát isznak.
Ennek oka, hogy a koffein hatására agyunk kémiája idővel megváltozik, és több adenozinreceptort termel, hogy lépést tartson a folyamatos koffeinellátással.
Ez az igazi 22-es csapdája, ami miatt a rendszeres kávéfogyasztók kiépítik a koffeintoleranciát, és még inkább fáradtnak érzik magukat, ha abbahagyják a kávézást.
Romlik a fókusz, erősödik a remegés
Csakúgy, mint a fáradtságra gyakorolt hatás esetében, amennyiben hirtelen teljesen abbahagyja valaki a kávéfogyasztást, különbséget vesz észre koncentrációs szintjén és képességén.
A Consciousness and Cognition folyóiratban 2020-ban megjelent amerikai tanulmány szerint
a koffein ugyanis javíthatja problémamegoldó képességeinket.
A koffein ugyanis hatással van az agyban lévő vegyi anyagokra, beleértve a glutamátot, amely létfontosságú a tanuláshoz és a memóriához. Így miután a koffein kiürül a szervezetből, a hormonok elkezdenek újrarendeződni, és a koncentrációt segítő vegyszerek lassabban érvényesülnek, ami koncentrációs és fókuszzavarhoz vezethet.
Túl sok kávé ivása miatt ideges és remegő érzés léphet fel, mivel a koffein a központi idegrendszer serkentője. Bár ritka elvonási tünet, a koffein megvonása is remegéssel járhat a kávéfüggők számára. Nem kell azonban megijedni, ez a fajta remegés néhány napon belül elmúlik.
Gyakori hányinger
A kávé fogyasztásban és abbahagyásában egy közös biztosan van: tönkreteheti az emésztőrendszert. Akkor is, ha túl sokat fogyasztunk, és akkor is, ha tartózkodunk a fogyasztásától.
Nem ritka, hogy akár influenzaszerű tüneteket is tapasztalunk, beleértve a hányingert és a hányást, amikor letesszük a kávét
– derül ki a Johns Hopkins Medical Journalban megjelent tanulmányból.
A kávé emellett izom-összehúzódásokat okozhat az emésztőrendszerben, amiről azt is kimutatták, hogy enyhíti a székrekedést. Ennek eredményeként ha abbahagyjuk az ivását, befolyásolhatja, hogy milyen rendszerességgel járunk vécére – és nem csak a várandósságra jellemző, reggeli rosszullétekre hajazó hányinger miatt.
(Borítókép: Bryan Thomas / Getty Images)