
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
A többéves párkapcsolatban élők tudják, milyen nehéz fenntartani a kezdeti szenvedélyt és szikrát, legyőzni a rutint és a mindennapok szürkeségét. Ki viszi ki a szemetet, ki megy boltba, ki hozza el a gyereket – vagyis „ki viszi át a szerelmet” az éveken, ha ilyen romboló mondatok gyengítik a legharmonikusabb kapcsolatokat is? De nem kell, hogy átengedjük nekik az irányítást és hagyjuk tönkremenni az egykor tökéletesnek indult szerelmet.
Szomorú globális statisztika, hogy a házasságok már csaknem fele válással végződik, ennek oka az elhidegülés, az unalom, vagy egy harmadik fél színre lépése – ez utóbbi következhet az első kettőből is. De a kezdeti szikra nem tűnik el örökre, és a tudomány mai állása szerint újjáéleszthető. A Journal of Psychophysiology folyóiratban megjelent tanulmányban 25 házas emberrel készítettek vizsgálatot, akik átlagosan 11,9 éve ismerték partnerüket. A résztvevők maguk számoltak be házasságuk minőségéről, a meglévő vagy már elveszett rajongásról, a kötődés erősségéről.
A kísérletben 25 fényképből álló sorozatot mutattak nekik a számítógépen, minden kép egy másodpercre villant fel a képernyőn. A kellemes és semleges fotók között megbújtak a partner fényképei is, de mielőtt ez felvillant volna, egy utasítást olvashattak, ami az érzelmeiket próbálta befolyásolni, például
Gondolj a házastársad egy jó tulajdonságára!
Idézd fel egy kedves tettét!
A semleges képek előtt objektív, leíró feliratot láthattak:
Ez az ember megvalósítja sárkányrepülős álmát
vagy
A bácsi a 100. születésnapját ünnepli.
Eközben a résztvevők érzelmi izgatottságának jelzőjét, az elektromos agyi aktivitás feszültségét EEG-vel rögzítették. Ezekkel az adatokkal könnyen kiderítették, mely képek indukálnak érzelmeket a képeket nézőknél.
Többféleképpen kötődünk. Szavazzon!
A legnagyobb lelkesedést a társ képe váltotta ki, a kellemes képek közepesen, a semlegesek pedig minimálisan növelték az elektromos agyi aktivitás feszültségét. Ha nem kaptak érzelmi instrukciós mondatot, akkor is a házastárs képénél rajongtak a leginkább.
Tehát lehet, hogy a szenvedélyes párkapcsolat fenntartásához elég, ha egy képünk van kedvesünkről az íróasztalunkon vagy pénztárcánkban, amelyet időről időre előveszünk, és tudatosítjuk magunkban, milyen jó döntést is hoztunk anno, mikor összekötöttük vele életünket.
(Borítókép: Katarzyna Bialasiewicz / Getty Images)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
A képviselők többsége számára azonban így is elfogadható volt.
3 perce
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
Az ázsiai gepárd rendkívül gyors nagymacskaféle.
március 3., 07:11
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
Eközben Phenjan jelezte, hogy minden fronton képes ellentámadásra.
március 3., 07:56
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
A miniszterelnök a londoni csúcstalálkozón elhangzottakra reagált.
március 3., 06:48
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
Kisebb kihagyás után tér vissza Márkó és Barna, hogy folytassák az idegeskedést – immár tizedik évada.
március 3., 07:00
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
március 3., 05:59
Alternatíva, csillaggal dekorálva, és nem véletlenül.
március 3., 06:03
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
március 3., 06:31
A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.
március 3., 08:24