
A hazug embert hamarabb utolérték az amszterdami kutatók
További Tudomány cikkek
A ki-mit-mikor-hogyan-miért kérdéseken alapuló technika 80 százalékosan megbízható. A holland kutatók kilenc kísérletet végeztek, amelyekben 1445 résztvevőnek kellett megállapítania, hogy igaz vagy hamis videókat, interjúkat vagy leírásokat látnak, hallanak, olvasnak. A szöveg tartalma vagy egy (hamis) rablásról szólt, vagy egy (igaz) sétáról.
Vak tyúk is talál
A vizsgálat néhány résztvevőjének csak arra kellett koncentrálnia, mennyire részletes a történetek leírása. A többi résztvevőnek azonban nem adtak semmilyen instrukciót, mielőtt el kellett dönteniük, hogy hazugsággal vagy igazsággal találkoznak. Ők csak véletlenül találták el, hogy hazugságról van–e szó.
A történet részletességére koncentrálóknak, akiknek azt kellett figyelniük, hogy az üzenet milyen mértékben tartalmaz az időre, az emberekre, a helyekre, a cselekvésekre, a tárgyakra, az eseményekre vonatkozó részleteket, és mennyire volt részletgazdag, teljes, konkrét vagy színes, 59-79 százalékos pontossággal sikerült elválasztani az igazat a hamistól.
A kísérletből az is kiderült, hogy az egyetlen szempontra való összepontosítás jobb, mint ha többféle viselkedési jelre kell figyelni.
– mondja Bruno Verschuere igazságügyi pszichológus és a tanulmány vezető szerzője.
Amikor megpróbálunk elkapni egy hazudozót, hajlamosak vagyunk árulkodó jeleket keresni, vajon alattomos, szorongó, fészkelődő? Ezeknek a viselkedési mintáknak a figyelését és még sok mást a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után be is vezették az Egyesült Államok repülőterein. A személyzet 92 pontból álló listát kapott, hogy ez alapján figyeljenek fel a gyanús személyekre. A holland egyetem kutatása szerint azonban lehetetlen egy ekkora listából rövid idő alatt észlelni és értékelni a jeleket.
A kevesebb sokszor több
Egy korábbi tanulmány során, amely 11 különböző kritériumot használt a hazugság kimutatására, az emberek helyesen értékelték a részletezettséget, de a többi, haszontalan információ elhomályosította az ítélőképességüket. A kutatók szerint
az információs túlterheltség kezelésének egyik hatékony módja az, ha egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk a rendelkezésre álló adatok nagy részét.
A felismerést az is megnehezíti, hogy él egy kép a fejünkben arról, hogy néz ki egy bűnös és egy ártatlan ember. De ezek nem az igazságra mutatnak rá. Vagyis ha elég biztosan meg akarjuk mondani, hogy valaki hazudik vagy sem, ne a külsejére és a viselkedésére fókuszálunk, hanem az általa előadott történet részleteire.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében
Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.
március 1., 09:31
- Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében
Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.
március 1., 08:27
- Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója
A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.
március 1., 08:56
- Futball
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán
Megkezdte a labdás edzéseket.
március 1., 08:15
- Cinematrix
Levágta a fülét és megőrült, pedig csak nyugalomra vágyott
Vincent Van Gogh élete sokkal színesebb volt, mint képzeltük.
március 1., 08:21
- Belföld
Magyar Péter: El akarnak lehetetleníteni
A Tisza Párt elnöke felszólította a NAV, a rendőrség és az Állami Számvevőszék vezetőit.
7 perce
- Cinematrix
Nem végre, hanem így. Láttuk a Hunyadit, így kell televíziós sorozatot készíteni
Megnéztük a népszerű könyv alapján készült széria első öt részét.
március 1., 08:19
- Vélemény
Nem most van itt az ideje, hogy kérdezzünk Magyar Pétertől
Megint fölmerül a kérdés, mi is pontosan az ellenzéki sajtó és Magyar Péter viszonya.
március 1., 09:10
- Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita
Átszakadt a 400-as lélektani határ.
március 1., 09:22
- Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny
800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.
március 1., 09:47
- Belföld
Szeles idővel kacsint ránk a hétvége első napja, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 8–13 fok valószínű.
március 1., 05:56
- FOMO
Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?
A történelem legismertebb morális dilemmáiról most ön is elmondhatja az igazát.
március 1., 08:00
- Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor
A produkciós cég még fizetett is a családnak.
március 1., 10:05
- Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból
Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.
március 1., 09:59
- Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni
Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.
március 1., 07:51
- Külföld
Tucker Carlson kőkeményen megvádolta Ukrajnát, szerinte egy amerikai szenátor is bűnrészes
március 1., 05:55
- FOMO
Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket
Erre már az ördög is félig kacsintana: 333 éve kezdődött a salemi boszorkányok pere, amelyről mai kvízünkben többet is megtudhat.
március 1., 06:10
- Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában
Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.
március 1., 09:49
- Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot
A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.
március 1., 07:57
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Futball
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban
Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.
március 1., 07:15
- Vízilabda
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót
A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.
március 1., 06:41
- Futball
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
március 1., 06:19
- Futball
Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket
Ez az igazi karácsonyi csoda?
március 1., 06:11
- Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul
Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.
március 1., 06:36
- Jégkorong
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.
március 1., 07:42
- Belföld
Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését
Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.
március 1., 07:11
- Belföld
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba
A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.
március 1., 06:20