Eltiltották az állatkerti majmokat a banántól

Kevés bizonyosság akad kaotikusan gomolygó világunkban, minden és bármi felmerülhet és azok szöges ellentétjei is. Dilemmáktól hemzseg életünk, bal, vagy jobb, vega, vagy paleó, hamburger, vagy hot dog. Épp ezért megnyugtató, hogy biztosak lehetünk benne, hogy a Föld nem lapos, hanem gömbölyű (bocsánat, geoid alakú lapított golyó), nem a Nap kering körülöttünk, hanem mi a Nap körül, és hogy jó, ha minél több gyümölcsöt eszünk, mert ha valamik, akkor azok tényleg egészségesek. Bizonyítottan imádja a szívünk, csökkenti a sztrók, az elhízás és a rákbetegségek kockázatát, miközben mennyeien finomak. Ahogyan az örökbecsű mondás is tartja: minden nap egy alma, az orvost távol tartja.

Jól tudták ezt az állatkerti gondozók is, egészen addig, amíg újra nem kellett tervezniük a kedvencek étrendjét a világ több állatkertjében is. Észrevették ugyanis, hogy pandák és a majmok fogai szuvasodás jeleit kezdik mutatni, elkezdtek hízni, némelyikük még cukorbeteg is lett. Ezért drákói döntések születtek: megtiltották például egy brit állatkertben a majmoknak, hogy banánt, ananászt, vagy más déli gyümölcsöt egyenek. De a pandáktól is megvonták a mézédes csemegéket egy melboune-i zoo parkban.

A diagnózis pedig egyszerű volt:

ezért drasztikusan csökkenteni kell a gyümölcsadagokat, mert egészségükre ártalmasak lehetnek ezek a superfoodok.

Budapesten sincs már dolce vita 

Így tettek a Fővárosi Állatkertben is, már évekkel ezelőtt. Itt a gyűrűsfarkú makiknál, az orangutánoknál és a gorilláknál ütötte fel fejét a fogszuvasodás és a cukorbetegség. Nem vonták meg tőlük teljesen a gyümölcsöket, csak visszafogták az adagokat, helyettük inkább több zöldséget kapnak – mondta az Index érdeklődésére Hanga Zoltán szóvivő, aki hozzátette, hogy már évtizedekkel ezelőtt kikerültek az „Etetni tilos!” táblák, ennek ellenére nem lehet teljesen megakadályozni, hogy a látogatók banánnal kínálják például a makikat.

„Sokakban él a késztetés, hogy etetéssel kedveskedjek és így szeretnének közelebb kerülni az állatokhoz. Különös gondolkodás uralkodik a látogatók között: amiket mi emberek szeretünk, azokat biztosan kedvelik az állatok is. Ám ez egyáltalán nincs így. Minden állat az embertől eltérő, más étrendhez fejlődött ki, szokott hozzá” – tette hozzá Hanga Zoltán.

Kifejlesztették ugyan a megvásárolható, alapvetően lucernaalapú, biztonságos „Zoo csemegét”, a kérődzőkkel (antilopokkal, tevékkel) ellentétben azonban az emberszabású főemlősöknek nem igazán ez a hivatalos nasi a legnagyobb kedvencük.

Kicsit sárgábbak, kicsik savanyúbbak voltak

Nem csoda. Amióta az első embercsoportok letelepedtek úgy 6 ezer évvel ezelőtt és növények, leginkább gabona termesztésébe fogtak, a vadon élő gyümölcsök sem kerülhették el sorsukat: elkezdték azokat is módszeresen válogatni őseink. Nyilván az édesebb (és nagyobb) fajták kerültek előtérbe. Az édes íznek ugyanis máig nem tudunk (és a pandák és a majmok sem) ellenállni és nem túlzás azt sem állítani, hogy reménytelen függőségbe került a cukorral (ahogyan a sóval is) a Homo sapiens.

Annyira belelendültünk a szelektálásba, hogy például

Ha rápillantunk Giovanni Stanchi 1645 és 1672 között készült festményére, nem biztos, hogy szemrebbenés nélkül, azonnal rávágjuk, hogy alul bizony sorjázó görögdinnyéket varázsolt vászonra a mester. Keze nyomán viszont tudhatjuk, hogy négyszáz éve még csak nyomokban volt piros a lédús gyümölcs, és jó eséllyel megközelítően sem volt annyira édes, mint ma. Húsa színéből következtetve, inkább olyan savanykás lehetett, mint a mai dinnyék héja.

Valószínűleg a legtöbben a vadbanánra sem vetnék rá magukat és habzsolnánk be azonnal, és nem csak a nem túl bizalomgerjesztő külseje, hanem a nagy, kemény magjai miatt sem. Pedig már a vadászó-gyűjtögető népek is szemet vetettek rá és a világ legrégebben termesztett gyümölcse címet is viseli, ugyanis már tízezer évvel ezelőtt fogyasztották Délkelet-Ázsiában. De nem az eredeti őserdei vadbanánfajtákat (Musa acuminata és a Musa balbisiana), mert azok ehetetlenek, hanem annak magtalan variánsait.

olyannyira, hogy ezt az általunk jól ismert banánfélét eszi az emberiség 95 százaléka. Édesek és dúskálnak a tápanyagokban, kár, hogy végleg eltűnhetnek a polcokról és nem kizárt, hogy új fajtát kell kinemesíteni helyette.

De az őszibarack kicsi, cseresznyeszerű, kevés húsú vad őséért sem rohamoznánk meg a piacokat. Először időszámításunk 4000 körül háziasították őket az ókori kínaiak, és földes, enyhén sós ízük volt, kicsit olyan, mint a lencsének.

Több ezer évnyi szelektív termesztés után mára az őszibarack 60-szor nagyobb, 25 százalékkal lédúsabb és sokkal édesebb lett.

Nekünk bármennyit lehet, de nem a fehérből

És éretten szinte ellenállhatatlan. Csakhogy például a majmok egyáltalán nincsenek ekkora cukordózisokhoz szokva, nem tud szervezetük mit kezdeni a fruktózbombákkal, ahogyan vélhetően távolabbi őseinké sem volt képes, de nem is kellett hozzászokniuk. Ezzel szemben ma már bátran annyi édes gyümölcsöt ehetünk, amennyit csak jólesik, mert alkalmazkodtunk hozzájuk a századok alatt. Nem ártanak nekünk a benne található cukrok, nem növeli kórosan vércukorszintünket. Már csak azért sem, mert hamar telítődünk velük. Ráadásul a nyers gyümölcsökben lévő, rostokba csomagolt fruktóz csak lassan szívódik fel a véráramba.

A valódi kockázatot az édességekben, üdítőitalokban, gyümölcslevekben található finomított, „szabad” cukrok hordozzák.

mivel szinte az összes rossz dologgal összefüggésbe hozható, ami testünkkel történhet: elhízás, szuvas fogak, petyhüdt bőr, érrendszeri betegségek, emésztési zavarok. És még az kiderült, hogy rákkeltő is. Egy teljesen halott anyag, amely csak elrabolja egészségünket, energiánkat. Íme hát még egy masszív bizonyosság örvénylő, ingatag világunkban. 

(Borítókép: Eric Lafforgue / Art in All of Us / Corbis / Getty Images)