A mediterrán diéta erre a tüdőbetegségre is jó gyógymód lehet
További Tudomány cikkek
- Úttörő long-Covid-tanulmány készült a Szegedi Tudományegyetemen
- Megtalálták az antibiotikum-rezisztens baktériumok „Achilles-sarkát”
- Már nem jelent előnyt a pályán a magyar válogatott szerelése
- Kemofóbok, szevasztok! Az alkimisták már a konyhában vannak, és rotyogtatnak
- Ünnepnapok a csillagászoknak, pénteken és szombaton is ritka jelenségek az égen
A COPD, a tüdő légutainak tartós beszűkülésével járó kór akár halálos is lehet, és a dohányzás felfüggesztése sokszor kevés, hogy az elindult kóros folyamatokat fékezze. A gyógyszeres kezelés inkább a tünetek kezelésére korlátozódik, viszont az étrenddel hosszú távú változásokat érhetünk el.
Számít az ebéd
A Semmelweis Egyetem orvosai az eddigi legátfogóbb kutatás és összefoglaló közlemények keretében 45 ezer COPD-s beteg, köztük dohányzók és nem dohányzók étrendjére, vitamin- és táplálékkiegészítő-szedésére vonatkozó adatait vetették össze a tünetek erősségével és a betegség alakulásával. Öt év eredményeiből kiderült, hogy a nagy fehérje-, vitamin- és antioxidáns-tartalmú, sok friss gyümölcsre és zöldségre támaszkodó, ómega-3 zsírsavakban gazdag étrenddel (mint a mediterrán diéta) javul a COPD-s betegek életminősége, közérzete.
De a nyugati étrend magas telítettzsírsav-bevitele (például a feldolgozott, tartósított húsokból) fokozhatja a légúti gyulladást, és rontja a betegség kimenetelét. A COPD több olyan, tüdőt nem érintő szövődménnyel jár, amely a légzést közvetetten nehezíti, például az izomtömeg és a csontsűrűség csökkenése, a légzőizmok gyengülése és a gyulladásos folyamatoknak kedvező szabad gyökök és antioxidánsok egyensúlyának felbomlása (oxidatív stressz felerősödése).
Ebből következik, hogy a dohányzás felfüggesztése és a gyógyszeres kezelés mellett az étrend megváltoztatása lehet hangsúlyos a betegség tüneteinek enyhítésében. Dr. Varga János, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának docense kérdésünkre elmondta:
A mediterrán diéta alapja a sok gyümölcs és zöldség, ezek arányának növelése lenne fontos a mindennapi étrendben. Az étrend magas antioxidáns-tartalma tovább növelhető extra Q10-, A-,C-, D-, E-vitaminok bevitelével.
A COPD-s betegek túlélési esélyét komolyan befolyásolja a tápláltsági állapot, amit a BMI-mérőszám határoz meg, a testösszetétel (testzsír és az izomtömeg aránya) és a zsírmentes testtömeg (FFM). Az állapot javulása, a tünetek enyhülése várható a fehérjében, egészséges zsírokban gazdag, mérsékelt szénhidráttartalmú étrenddel.
Ez utóbbi a légzést könnyíti, mert a szénhidrátok emésztése során egységnyi felvett oxigénre több szén-dioxid termelődik, mint zsírok vagy fehérjék feldolgozásakor, és ez leterheli a legyengült légzőizmokat. Így ráadásul elkerülhető az izomtömegvesztés is, ami jellemző a betegekre és a dohányosokra, és a COPD szövődményeként jelentkező csontritkulás is javulhat D-vitamin-pótlással.
Dr. Varga János hozzátette, hogy „fehérjebevitelkor ne a feldolgozott húskészítményekre és a vörös húsokra gondoljunk, mert ezek magas só-, nitrit-, nitráttartalmuk mellett a bennük található telített zsírsavakkal a légutak gyulladását fokozzák”.
Csicseriborsóra fel!
A fehérjebevitelt támogathatjuk hüvelyesekre támaszkodó étrenddel, több bab, borsó, csicseriborsó fogyasztásával, amit egészítsünk ki ómega-3 zsírsav-forrásokkal (olajos magvakkal, mint dió, lenmag), és nagyon fontosak a zsíros halak, a lazac, a hering vagy a makréla.
Az étkezési, táplálkozási szokások megváltoztatásával, több vitamin és ásványi anyag bevitelével a testsúly normalizálódik, az aktivitás fokozódik, a gyulladások csökkenek. Ahogy Dr. Varga elmondta,
a mediterrán étrenddel sikeresen visszaszorítható a tüdőben lévő szisztémás gyulladás.
Ennek pozitív kimenetele lehet, hogy kevesebb gyógyszert kell szedni, javul az életminőség, a rostdús táplálkozás hatására egészségesebb lesz a bélflóra, ami erősíti az immunrendszert, a légzőrendszert.
A docens hozzátette,
a diétára való átállás után már három héttel érzékelhetőek a pozitív fejlemények, de két hónap, mire az igazán mélyreható változások elindulnak, vagyis nő a teljesítőképesség, változik a testösszetétel, zsírmentesebb lesz a testtömeg, visszaszorul az oxidatív stressz, csökkennek az általános gyulladási folyamatok, erősödnek a vázizmok.
Az étrend komplex (légzés)rehabilitációs programmal kombinálva hozza a legjobb eredményeket, például sporttal (gyógytorna, aerob mozgásformák) és a helyes légzéstechnikák elsajátításával.
Az oldalról ajánljuk
- Múlt-kép
Az anyja nem törődött vele, az apja meg ivott, sokat
Részeg apjuk vaskos tenyerétől rettegtek, aki markában egy vasvillát szorított, az emlékképtől azóta sem szabadult.
2024. december 31., 08:34
- Gazdaság
Magyarország több mint 1 milliárd euró uniós forrást bukhat a jogállamisági mechanizmus miatt
Az Európai Bizottság szóvivője is megszólalt az ügyben.
2024. december 31., 07:47
- Belföld
Így tömegközlekedik az ország szilveszterkor és az új év első napjaiban
Több változásra is készülhetnek az utasok.
2024. december 31., 07:21
- Belföld
Durva videóval adott ki részletes figyelmeztetést a rendőrség
Sok baleset történhet, ha nem vigyázunk.
2024. december 31., 08:36
- Külföld
Tragédiába torkollott a jeti keresése az Egyesült Államokban
Két férfi halt meg a legendás lény kutatása közben.
2024. december 31., 08:27
- Külföld
Az FBI több részletet is elárult a New Orleans-i gázolóval kapcsolatban
Már korábban is feltűnt a merénylet helyszínén.
1 órája
- Gazdaság
Kiderült, mennyire függünk az orosz gáztól
A V4-es országok energiakitettség nélkül is előzték Magyarországot a GKI elemzése szerint.
2024. december 31., 08:09
- Belföld
Több mint 30 ügyben indított vizsgálatot idén az Integritás Hatóság, 171 milliárd forint EU-s forrást érintenek
Az elnök szerint a hatóság egyelőre nem tudja ellátni azt a feladatát, amiért létrehozták.
2024. december 31., 08:03
- Futball
A magyar futball 2024-es éve: hurrá, van esélyünk!
A válogatott mellett a Ferencváros is maradandót alkotott az idén.
2024. december 31., 07:29
- Külföld
Bemondták, ki az erősebb, Ukrajna vagy Oroszország
Egy professzor kivesézte a háborút.
2024. december 31., 05:55
- Kultúr
Három napra ingyenessé válik az egyik legnépszerűbb streamingplatform
Több sikersorozathoz is hozzá lehet majd férni.
2024. december 31., 09:03
- FOMO
Újabb mesehősnek inthet búcsút a Disney
De hasonló cipőben jár több magyar alkotás, Alfred Hitchcock első hangosfilmje és a Sherlock Holmes visszatér is.
2024. december 31., 05:54
- Belföld
Elnyelte a Duna az autót, a sofőr tehetetlenül nézte végig
A helyi önkéntes tűzoltók, valamint a katasztrófavédők húzták ki a járművet.
2024. december 31., 09:02
- Külföld
Kiderült, miért söpörhette el Izrael a Hezbollahot
Több évtizednyi munka volt a háttérben.
2024. december 31., 07:07
- Külföld
Erős üzenetet küldött a közösségi platformok vezetőinek a német kancellár
Olaf Scholz burkoltan arra kéri a németeket, hogy ne dőljenek be a Musk-féléknek.
2024. december 31., 09:26
- Külföld
A bíróság elrendelte a felfüggesztett dél-koreai elnök letartóztatását
Ez az első eset, hogy hivatalban levő elnököt tartóztathatnak le.
2024. december 31., 09:12
- Kultúr
Az ország tele van szerelmes és magányos emberekkel
Minden élet kész regény.
2024. december 31., 05:55
- Tech-Tudomány
Több százezer magyar személyes adatait árulják a dark weben egy adatszivárgás miatt
Egy szakember szerint az adatok valósak.
2024. december 31., 07:13
- Külföld
Putyin aláírta a rendeletet, ami jelentősen befolyásolhatja Oroszország jövőjét
2024. december 31., 06:09
- Kultúr
Itt van 2025 nagy visszatérése: Vágási Feriék újra beköltözhetnek a nappalinkba
A Gazdagréti lakótelep egykori lakói és leszármazottaik készen állnak a folytatásra.
2024. december 31., 06:58
- Külföld
Patkányharapás miatt több mint százan kerültek kórházba az Egyesült Királyságban
Nagy az aggodalom, mivel a rágcsálók komoly betegségeket terjeszthetnek.
2024. december 31., 06:43
- Külföld
Kínai hacker törhetett be az amerikai pénzügyminisztérium rendszereibe
Amerika biztos benne, Kína tagad.
2024. december 31., 06:49
- Külföld
Amerika felpörgette az atomprogramját, óriási pénzeket költenek rá
Los Alamosban olyan projekt zajlik, amelyre a II. világháború óta nem volt példa.
2024. december 31., 06:18
- Gazdaság
Hamarosan nyílnak az állami pénzcsapok, milliókat lehet felhasználni
Pénzbőségre számíthatnak januártól azok, akik lakásfelújításban, korszerűsítésben gondolkodnak.
2024. december 31., 06:22
- Belföld
Fehérbe borulhat a szilveszter, 15 fokkal hidegebb lesz, mint tavaly ilyenkor
Az ország felére kiadták a figyelmeztetést.
2024. december 31., 06:01
- FOMO
Nyolc év huzavona után hivatalosan is elvált Angelina Jolie és Brad Pitt
A színésznő karácsonykor írta alá a papírokat.
2024. december 31., 06:52
- Sport
Meghalt az ETO egykori elnöke, Szániel János
A klubvezető 82 éves volt.
2024. december 31., 07:41
- Külföld
Aggódnak a brit tinédzserért, aki önként vonul be egy dubaji börtönbe
Szexuális kapcsolatot létesített egy kiskorúval az országban, ahol ezt büntetik.
2024. december 31., 06:23