Az Unikornis-barlang csodája egy gigantikus lábujjcsont

Vajon egy faragott nyelű szakóca vagy egy gömbre csiszolt nagy szikla már a kreativitás bizonyítéka? És vajon a korai művészetről következtethetünk–e őseink kognitív képességeire, vagyis a kreativitásért felelős agyterületünk vajon ugyanúgy viselkedett réges-régen, mint ma? 

A művészet gondolataink, érzelmeink, intuícióink és vágyaink kifejezője, kommunikációs eszköz és a világ megragadásának módja. A művészi kreativitás képes kifejezni a szerelmet, félelmet, fájdalmat, vagy akár konfliktusokat és ezekben már őseink őseinek is volt része, tehát volt mit kifaragniuk, vésniük.

Az eddigi felfogás szerint a figurális művészet legrégibb alkotása a 2017-ben felfedezett 45 500 éves, három disznót ábrázoló indonéz barlangfestmény, de az absztrakt ábrázolás már sokkal korábban megjelent. Több százezer évvel korábban párhuzamos vonalakat, rácsokat, köröket véstek héjba és csontba, igen ám, de a régészek arról még vitatkoznak, hogy ezek művészetnek tekinthetők–e. 

A LiveScience-ben megjelent új tanulmány szerint absztrakt alkotásra az első bizonyítékok a Jáva szigetén talált 500 000 éves cikkcakkokkal díszített kagylók. Ezek a Homo erectus alkotásai voltak, de hasonló absztrakt véseteket találtak németországi barlangokban, ahol szarvascsontba karcolt 51 000 éves L-alakú mintákat fedeztek fel. A tudatos művészeti alkotás bizonyítéka, hogy pontosan, szabályosan helyezkednek el a vésetek a csontban. 

De ezek a számok eltörpülnek a körülbelül 1,4 millió évvel ezelőttre datált 2,5–10 centiméteres mészkő vagy homokkő gömbökhöz képest, amelyeket Izraelben találtak. Lehet, hogy a Homo habilis elképzelte a gömb elvont alakját, és ezt próbálta létrehozni sikerrel a kőből kifaragva, de van olyan feltételezés is, hogy a gömbök véletlenszerűen alakultak szabályossá, mert kalapácsolás alátéteként használták őket és az ütések hatására formálódtak sima, kerek formává. 

Az egyetlen unikornis

Közép-Németországban található az Einhornhöhle barlang, az egyetlen unikornis-lelőhely – ami persze nem igaz, de néhány évente felmerül az interneten is a nevetséges fotóval együtt, ami a Magdburgi Természettudományi Múzeumban álló furcsa egyszarvúval akarja bizonyítani, hogy unikornisok bizony léteztek. Csak egy bökkenő van, a csontváz gyapjas rinocérosz, narvál és gyapjas mamut csontjaiból összerakott furcsa szerzet. A 17. századi porosz természettudós Otto von Guericke készítette a csontegyüttest és nem rosszindulatból aggatta rá az unikornis nevet, hanem mert az 1600-as években a gyapjas orrszarvút a tudomány még nem ismerte, tehát mi más lehetett volna, mint unikornis?

De az Unikornis-barlang nem csak emiatt érdekes, egy óriási szarvas lábujjcsontját is megtalálták itt, ami nem volt őshonos ezen a területen. Valahonnan messzebbről, északról hozhatták ide az itt lakók, talán mert már megmunkálták és jelentéssel bírt nekik: a csont felületébe több nagy barázdát véstek ferdén, amelyek egy kiemelkedő mintát hoztak létre. A csont radiokarbonos kormeghatározása kimutatta, hogy a szarvas körülbelül 51 ezer évvel ezelőtt élt, amikor az Unikornis-barlangot a neandervölgyiek lakták. Ez a csont a legrégebbi szimbolikus műalkotás.

Az archeológusok szerint a véset talán kommunikációra szolgált a csoport többi tagjával, vagy szellemekkel, istenekkel.

Medálok és mamutok

De az ékszerek is az alkotás, a művészet bizonyítékai. Horvátországban 130 ezer éves saskarom medálokat találtak, viselésükre a megmunkálásuk, lecsiszolásuk utal. Ezeket a neandervölgyiek készítették még jóval azelőtt, hogy a Homo sapiens Európába érkezett volna.

A 75 ezer éves franciaországi barlangmetszetek nonfiguratív vonalakból és pöttyökből álló ábrát mutatnak, az persze rejtély, hogy művészi vagy más célból készültek–e.

A régészek sokáig úgy gondolták, hogy csak a Homo sapiens elég fejlett intellektuálisan ahhoz, hogy alkosson, mert nála már megvolt a szimbolikus gondolkodás. Ennek szép példái a 35 000 évvel ezelőtt a francia Chauvet barlang falára rajzolt összetett alkotások gyapjas orrszarvúakkal, mamutokkal, bölényekkel és medvékkel.

Derek Hodgson régész, a barlangművészet kutatója úgy véli, az ősember művészi érzéke akkor fejlődött ki, amikor elkezdett kőeszközöket készíteni.

Lehet, hogy csak egyszerű véletlenekkel indult a praktikumot mellőző alkotás, született két párhuzamos vonal, ami megtetszett nekik, vagy egy esetlegesen alakult gömbölyű forma, amit meg akartak ismételni pusztán esztétikai gyönyörködtetésükre? Az alkotás, vagy egy nekünk tetsző műalkotás csodálata boldogságot okoz és mind a két folyamat során agyunk több területe is aktiválódik. Így nem is lenne csoda, ha kiderülne, hogy az egyszerű vésetek, vonalak, pöttyök szándékos műalkotások és az öröm forrásai voltak őseinknél.

(Borítókép: Az Altamira-barlang másolatának munkálatai. Fotó: Luis Davilla / Cover / Getty Images)