
Már az öblítés is problémás – száraz WC vethet véget a pazarlásnak

További Tudomány cikkek
-
Bíróság helyett az ágyban oldják meg a vitákat a csimpánzok
- Észre sem vesszük, pedig utasként is komoly traumával jár, ha gázol a vonat
- Holdra szállt a magyar vízszimatoló, negyven percig működött
- Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi
- Kiderült a 400 évig élő grönlandi cápák legféltettebb titka
Otthonunk egyik legforgalmasabb pontjának számít, mégis megtörténhet, hogy hamarosan búcsút kell intenünk a többnyire fehér porcelánból készült toalettnek. Természetesen a mindennapi léthez elengedhetetlen a használata, így nem arról van szó, hogy betiltják, vagy egy őrült dekortrendnek hódolva más szobába helyezik át a csészéket, azonban újragondolásuk és átalakításuk az emberiség rendkívül sürgető teendője lehet.
Persze a legnagyobb problémát nem a WC-k megjelenése vagy formavilága okozza, hanem azok rendkívül pazarló vízfelhasználása, ami a világ alapvetően is vízhiánnyal küzdő régióiban egyre nagyobb problémának számít. Ugyan nem tartozik ezen országok közé, de a jelenséget jól ábrázolja, hogy az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) közlése szerint a WC-k folyamatos öblítése mára akkora mértéket öltött, hogy a beltéri vízhasználat egyharmadát teszi ki az államokban – írja a CNN.
A változásra így vitathatatlanul szükség van.
Innovatív toalett, hasonlót már láthattunk
Bár egyelőre keveset hallani róla, egy forradalmi újítás már most alternatívát nyújt, sőt van, ahol már be is rúgta az ajtót, miközben máshol még a küszöbön kívül ácsorog. A közösségi média felhasználói körében is egyre népszerűbb beszédtémának számító finn eredetű száraz WC ugyan első ránézésre nem sokban különbözik a hagyományos csészétől, viszont a használatában annál inkább. A toalett egyik legnagyobb előnye, hogy szétválasztja a kis dolgot a nagytól, és távol tartja a kellemetlen szagokat. Használat után tőzeggel vagy fűrészporral kell lefedni a WC kukájának tartalmát, amit aztán hónapokon át egy nagyobb, légmentesen lezárható tárolóban tartanak, hogy a mikroorganizmusok elpusztuljanak.
A fennmaradó, nitrogénben és foszforban gazdag anyag természetes műtrágyaként használható.
Ez szintén kiemelten fontos környezetvédelmi lépés, hiszen a víz megspórolása mellett a népszerű, ám üvegházhatású gázokat kibocsátó, szintetikus műtrágyák is kiválthatók ezzel.
Az illemhely működési elve hallatán jogosan merülhet fel bennünk, hogy ezek jelenléte korántsem új keletű, azonban a száraz módszert mindeddig főként azok alkalmazták, akik a kertjükbe vagy a nyaralójukba nem tudták bevezetni a vizet, vagy éppen valamilyen okból elzárták azt.
A nehézkes tárolás a legnagyobb negatívum, sürgető az újrahasznosítás
Hiába azonban a temérdek előny, a száraz WC-k népszerűsége a közeljövőben sem fog feltétlenül ugrásszerűen növekedni. Ugyanis a fenntartható megoldások iránti igény legtöbbször csak az érintett területeken fontos az embereknek – így főként az aszály vagy árvíz sújtotta részeken terjedhetnek el.
A száraz toalett használatának terjesztése óriási kihívások elé állítja a gyártó cégeket, ugyanis a szabályozások és a személyes preferenciák közel sem segítik elő azt. Hiba lenne azt állítani, hogy a száraz illemhely nem okozhat komoly fejfájást tulajdonosának, hiszen városi környezetben nehéz a telepítésük, ráadásul a karbantartásuk sem egyszerű. Ott van például az idő kérdése:
akár egy évet is várni kell a hulladék biztonságos újrahasznosítására, ami a legtöbb embert azonnal elriasztja.

De mi van akkor, ha valaki már megtalálta a megoldást erre a problémára?
Ezt a kérdést vetette fel a Change:WATER Labs nevű startup is egy olyan párologtató anyagot szabadalmaztatva, amelynek célja, hogy egyetlen nap alatt 97 százalékkal csökkentse a felhalmozódó hulladék mennyiségét.
Azonban az innováció a változtatásokhoz településszinten is elengedhetetlen, tehát nem elég csupán az, ha a WC-ket kicseréljük. Azokban a városokban, ahol fejlett csatornarendszer van, radikális változások következhetnek be. Például Kalifornia egyre súlyosbodó szárazsággal küzd, San Franciscónak pedig 10 ezer négyzetméternyi új épületre lenne szüksége a szennyvíz-újrahasznosító rendszerhez.
Nem kell tartani a szagoktól
A különböző száraz és komposzttoalettek kapcsán az egyik leggyakoribb ellenérv, hogy nem higiénikusak és kellemetlen szagúak, azonban mindez tévedés.
A wc-ben landoló szilárd és folyékony elemek szétválasztása hatékonyan megakadályozza a szagképződés fő okát is.
Ugyanis a kellemetlen szagok többnyire a vizelet és a széklet összekeveredésekor keletkeznek. Ennek eredményeként a keverék nedvességtartalma magas lesz, ami katalizálja a szagképződést, ezenkívül pedig a kevert ürülék rothadási és bomlási folyamatai során a kellemetlen szagokért felelős ammónia képződik. A következetes megelőzés érdekében elektromos elszívó rendszer beépítése javasolt. Nem véletlen, ugyanis egy ilyen hatékony rendszer teljes mértékben megakadályozhatja a szagok kijutását a már lefedett dobozból, ebből a szempontból pedig még kényelmesebb is, mint egy hagyományos WC.
(Borítókép: Westend61 / Getty Images)

Az oldalról ajánljuk
- Futball
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Külföld
Megint jöhet iraki kőolaj a világpiacra?
A fizetési vita miatt leállt napi 450 ezer hordós szállítás, úgy tűnik, újraindulhat Törökország felé.
2 perce
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- Külföld
Amerikai repülőgép-hordozó futott be egy dél-koreai kikötőbe egy észak-koreai rakétakísérlet után
Eközben Phenjan jelezte, hogy minden fronton képes ellentámadásra.
március 3., 07:56
- Futball
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Külföld
Mindössze 17 példány maradt világszerte az ázsiai gepárdokból
Az ázsiai gepárd rendkívül gyors nagymacskaféle.
március 3., 07:11
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Futball
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Külföld
Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút
A miniszterelnök a londoni csúcstalálkozón elhangzottakra reagált.
március 3., 06:48
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – A világ leggazdagabb osztályfőnöke
Kisebb kihagyás után tér vissza Márkó és Barna, hogy folytassák az idegeskedést – immár tizedik évada.
március 3., 07:00
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- Futball
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Degusztátor
Salt, avagy lesz itt olyan örömkörömpörkölt, hogy a fal adja a másikat
Alternatíva, csillaggal dekorálva, és nem véletlenül.
március 3., 06:03
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Külföld
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
március 3., 05:59
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Kultúr
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
március 3., 06:31
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Külföld
Bántalmazott harci medvét mentettek Pakisztánban
A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.
március 3., 08:24