A tudomány feltárta, miért szakítanak a szerelmesek

A szerelem tiszta tudomány, és nem sok köze van a szívhez, hiszen a hormonok, az agy vegyi anyagai, a dopamin, a szerotonin és az oxitocin okolhatóak érte, amelyek az öröm és az elégedettség érzését okozzák. De sajnos a szerelem elmúlik, erre a legszomorúbb bizonyíték a nyugati országok válási statisztikája. Eszerint a frigyek majdnem fele válással végződik. A válások számszerűsítése azonban nem tartalmazza a boldogtalan kapcsolatok számát. Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy sok házasság kivételesen szilárd és tartós, úgy tűnik, ez a kettősség, a nagy siker és a gyakori kudarc jellemzi a nyugati társadalmak frigyeit most. El is nevezték a jelenséget „mindent vagy semmit” házasságnak.

Azt már a tudomány is alátámasztotta számtalan adattal, ténnyel, hogy a romantikus kapcsolatok megromlanak idővel, de ez nem törvényszerű. Ott a hetedik évi vízválasztó, amin át lehet lendülni. Ha a párok megtalálják a kielégítő boldogság szintjét, ami talán már nem éri el a kezdeti lelkesedést, de mégis harmonikus lehet, akkor nem jutnak el a szakításig. A kapcsolatpszichológia alapvető állítása, hogy

John Gottman kapcsolatkutató ezt a termodinamika második főtételéhez hasonlítja, amely szerint a magukra hagyott rendszerekben olyan folyamatok játszódhatnak le, melyek a rendezetlenséget, a véletlenszerűséget növelik. Ilyen zárt rendszer a házasság is, eldeformálódik, ha nem teszünk bele több energiát. A sikeres kapcsolatokba időt és erőfeszítést kell fektetni, ha ez sikerül, szinte biztos, hogy nem kerül sor a szakításra.

A dinamikus szerelmi rendszerek

Erőfeszítések eredménye lesz a dinamikus rendszer és kapcsolat. És épp ez az energiabefektetés képes szabályozni az érzést, és akár elérni, hogy örökké tartson. A kutatások során, amelyek az erőfeszítésekre vonatkoztak, azt találták, hogy a sikeres, tartós kapcsolathoz az átlagosnál nagyobb erőbefektetésre van szükség, és ezt nehéz fenntartani.

Minden kapcsolat magas energiaszinten és érzésekkel indul, és mindkét tag azt gondolja, soha nem ér véget. Közben mindenki megteszi a saját kis erőfeszítéseit, de ezek idővel kevésnek bizonyulhatnak. A kutatásokból az is kiderült, hogy a hasonló társadalmi státuszú párok, akiknek a gazdasági, kulturális vagy vallási hátterük is nagyjából megegyezik, stabilabb kapcsolatot élhetnek át, mint az eltérő környezetből jövő, heterogám párok.

Az ilyen eltérések aszimmetrikus energiabefektetéshez vezethetnek, és ez konfliktust okozhat a kapcsolaton belül. A legújabb számítási modellek, amelyekben szimulálták a boldogság szintjének alakulását egy kapcsolatban, kiszámítható és bizonytalan környezetben, arra fókuszálnak, hogy megmérjék a párok kiegyensúlyozatlan erőfeszítéseinek dinamikáját. Az eredmények szerint nem kell minden partnernek ugyanannyi erőfeszítést tennie, az érzelmileg erősebb félnek kell több energiát befektetnie, akkor már jól működhet a kapcsolat.

Ha viszont valamilyen stresszes vagy a kapcsolatot veszélyeztető helyzetbe kerülnek, mindkét partnernek növelnie kell erőfeszítéseit, de az érzelmileg hatékonyabb szerelmesnek megint csak jobban oda kell tennie magát, csupán így maradhat működőképes a kapcsolat. A matematikai számítások alapján viszont még az ő erőfeszítései, energiabefektetése sem lehet elég a kapcsolat megtartásához, ha elhúzódó válság sújtja a románcot.