A koronavírus elleni oltások hatással lehetnek a mentális betegségekre
A koronavírus-járvány nemcsak a fizikai jóllétünket befolyásolta, de a mentális egészségünket is. Felborultak alvási szokásaink, szorongóbbak lettünk, bizonytalanabbak. Egy új dél-koreai tanulmányból most az derült ki,
hogy a pszichés betegségekre komoly hatással volt a betegség elleni oltás.
A Nature-ben megjelent tanulmány szerint a vakcinák növelték a depresszió, a szorongás és az alvászavarok előfordulásának kockázatát, de csökkentették a skizofrénia és a bipoláris zavar megjelenésének rizikóját.
A kutatók Szöul lakosságának felét, vagyis több mint kétmillió embert vizsgáltak. Két csoportra osztották őket aszerint, hogy kaptak-e bármilyen típusú koronavírus–oltást vagy sem. A pszichés betegségek előfordulását vizsgálták az oltások beadása után egy héttel, két héttel, egy és három hónappal. A vizsgált betegségek között szerepelt a depresszió, disszociatív zavarok, stressz, alvászavarok és szexuális problémák. Az eredmények szerint ezeknek a rendellenességeknek a megjelenése gyakrabban fordult elő az oltottak között, de náluk csökkent a skizofrénia és a bipoláris zavar kockázta. Szemben az oltatlanokkal.
A magyarázat az lehet, hogy a szerotonin, ami egy fontos neurotranszmitter, szabályozza az érzelmeket és az anyagcserét is, szintje megváltozik a vakcina hatására. A megfelelő szintű szerotonin alapvető a mentális és fizikai egészség szempontjából, hiánya vagy túltermelése betegségeket okozhat.
De létezik egy olyan hipotézis is, miszerint az oltásra adott immunválasszal gyulladást okozó fehérjék szabadulnak fel és ezek miatt alakulnak ki különböző pszichés rendellenességek. Kiderült azonban, hogy a sok különböző típusú oltás nem ugyanúgy befolyásolja mentális állapotunkat. Volt például olyan, ami redukálta a bipoláris zavar kockázatát, de ez nem mindegyikre jellemző mellékhatás volt. A tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy eredményeik szerint különös óvatossággal kell eljárni a további koronavírus-oltások beadásakor, ha mentális zavarokra hajlamos vagy már diagnosztizált betegekről van szó.