A kóklernek kikiáltott áltudós, aki a régészeknél is okosabbnak hiszi magát

A brit író Graham Hancock egyesek szemében szimplán kóklernek tűnhet, míg mások látnoknak tartják, de anélkül, hogy bármelyik táborral is szimpatizálnánk, azzal talán mind egyet tudunk érteni, hogy azok a témakörök, amelyeket felvet, elgondolkodtatóak. Több könyve is megjelent már, amelyek kezdetben olyan problémák köré összpontosultak, mint a brit segélyezési rendszerben tapasztalható korrupció, majd átnyergelt az emberi őstörténethez és az ókori civilizációkhoz. Ezen művekben tett megállapításait, különösen ami az ősi időkre vonatkozik, a szakértők ugyanakkor rendre megcáfolták, illetve a régészeti bizonyítékokra és történelmi dokumentumokra vonatkozó értelmezéseit álrégészetnek és áltörténelemnek nevezték – mivel válogat a rendelkezésre álló bizonyítékok között, némelyiket el is hallgatja, illetve nem a teljes kontextust nézi. 

Ennek ellenére Hancock egyfajta kultúrhősként mutatja be magát, aki harcol az akadémikusok dogmatizmusa ellen, azt állítva, az ő munkája hitelesebb, mint a hivatásos régészeké. Holott a művei sosem estek át tudományos szakértői értékelésen, ahogy nem is publikált tudományos folyóiratokban – nem véletlenül. Mindezek fényében érdemes fenntartásokkal kezelni az állításait, amelyekből akadt egypár az utóbbi évtizedekben. Az író a napokban a Daily Mailen jelentetett meg egy cikket, amiben ha csak érintőlegesen is, de értekezett az elméleteiről, épp elég ízelítőt adva azon mítoszokból, amikben ő maga is lát rációt. 

Előbb kezdjük Hancock tényszerű kijelentéseivel, amelyeket tudományos alapon is alátámasztottak már. Az említett cikkben ugyanis megemlítette a Föld mágneses pólusainak a vándorlását, ami egy valós jelenség, erről itt írtunk bővebben. Bár elmondása szerint a tudósok arra számítanak, hogy a mágneses pólusok következő megfordulása 2030-ban fog bekövetkezni, erre vonatkozólag hiteles forrást aligha találni. Pedig az író ebből következteti ki azt, hogy valami katasztrófa sújthatja akkor a bolygót. Hancock emellett úgy véli, az őseink azáltal, hogy megalkották a világ csodáit, köztük a gizai piramisokat vagy épp a szfinxet, üzenni szerettek volna az utókornak. Mint hozzáteszi, valószínűleg arra próbálhatták felhívni a figyelmünket, hogy „az emberiség ciklikus, ismétlődő és csaknem teljes kihalása a földi élet szerves részét képezi”.

Ezzel kapcsolatban egyébként korábban Henry Gee paleontológus is megszólalt, kijelentve, 2100-ra várhatóan a jelenleginél kevesebb ember él majd a Földön, így akkor valóban a népességcsökkenés lesz a probléma. Elmondása szerint a Homo sapiens mintegy 315 ezer éve van jelen a Földön. Akkoriban még ritka élőlénynek számított, és közel is került a kihaláshoz, ám végül milliárdos populációvá duzzadt. Ez azt is jelenti, hogy túlzottan egyformák vagyunk, ami nem előnyös a túlélési esélyek szempontjából. Mint hozzátette, az is problémát jelent, hogy az emberi hímivarsejtek minősége ismeretlen okokból évtizedek óta romlik és csökkenő termékenységet eredményez. A paleontológus ugyanakkor úgy véli, hogy az emberiséget leginkább fenyegető jelenség a kihalási adósság, azaz hogy minden állatfaj előbb-utóbb kihal az élőhely elvesztésének következményeként. Mint kiemelte, az is lehetséges, hogy mindezek miatt „az ember egy halálra ítélt faj”. 

Nem volt jég az Antarktiszon?

Bár Hancock emberiség kihalásáról alkotott elméletei valóban egy lépéssel közelebb állnak a tudósok által vélt elképzelésekhez, viszont akadnak olyan álláspontjai, amelyeket már színtiszta őrültségnek tartanak. Az író például szószólója annak, hogy az Antarktisz nagy részét 6000 évvel ezelőttig nem borította jég. Mindezt Piri reisz oszmán térképész és Charles Hutchins Hapgood professzor – akinek a Föld mágneses pólusváltásával kapcsolatos állításait, miszerint azok katasztrófával fognak járni, szintén áltudománynak minősítették – vélekedéseire alapozza. Ugyan Hancock a kijelentéseit azzal támasztotta alá, hogy a legújabb bizonyítékok is erre sugallnak, azonban arról elfelejtett említést tenni, hogy George H. Denton geológus 1981-ben már publikált tanulmányokat az antarktiszi jégtakaróról, amelyek kimutatták, hogy az ott található jég több százezer éves.

Hancock szintén ellentmondásba keveredett, amikor a bolíviai Tiahuanacóról írt, aminek 400–900 között volt a virágkora, ezen időszak alatt kis mezőgazdasági településből fejlődött birodalmi fővárossá. Az író ugyanakkor egy olyan rejtélyes helyként írta le a várost, amiről máig nagyon keveset tudni, és ahol alig végeztek régészeti feltárásokat. Ezzel ellentétben Tiahuanacóról többtucatnyi tanulmányt jelentettek már meg, ahogy jelentős ásatások is zajlottak itt. A talált mintakészletek közül a legkorábbi Kr. e. 1500 körülre datálható. 

A szuperokos ősök

Az író talán legtöbb vitát kiváltó elméletei közé tartozik a hiperdiffúzió, ami azt feltételezi, hogy bizonyos technológiák vagy eszmék egyetlen néphez köthetőek, amelyek később terjedtek át más kultúrákra. Hancock elképzelése szerint a jégkorszakban egy civilizációt majdnem kiirtott egy kataklizma – ami a geológiában egy földtörténeti katasztrófát jelent –, ám a túlélők a világot beutazva adták tovább a tudásukat, így ennek köszönhetően jöhettek létre a legkorábbi ismert társadalmak. Állításainak fő alapját Ignatius Donnelly politikus 1882-es, Atlantis: The Antediluvian World című könyvére alapozza, ami szintén álrégészeti műnek számít, amely nélkülözi a konkrét bizonyítékokat. Hancock úgy véli, Platón története az elsüllyedt Atlantisz szigetről szintén azon a civilizáción alapulhat, amely túlélte a jégkorszakot. Azt állítva, ők amerikai őslakosok lehettek – bár megállapításai nagy része elavult fajtudományokhoz köthető.

A tudományos közösség egy részével egyetértve Hancock azt is állítja, hogy a Younger Dryas névre hallgató éghajlatváltozást, ami körülbelül 13 ezer évvel ezelőtt következett be, egy meteorraj okozta. Ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények, ám az tény, hogy ebben a periódusban az évi középhőmérséklet Észak-Amerikában és Európában is néhány évtized alatt több mint 5 fokot zuhant. A természet ennek következtében megpróbált alkalmazkodni a körülményekhez, ami egyes fajok kihalásával járt, köztük a gyapjas mamutéval és a kardfogú tigrisével, ahogy a neandervölgyi ember kihalásában szintén szerepet játszhatott.

Hancock ugyanakkor úgy gondolja, hogy a meteorraj okozta katasztrófa túlélői többek között  Egyiptomba, Mezopotámiába és Mezo-Amerikába menekülhettek, ahol eszméiket megosztották a helyiekkel, akik a megszerzett tudást aztán a mezőgazdaságban, az építészetben és a csillagászatban kamatoztatták. Később pedig az atlantisziak olyan emlékműveket emeltek, amelyek csillagászati adatokat kódoltak, kvázi figyelmeztetésként a jövő generációjának, ám egységes írásrendszer híján ezen üzeneteket nehéz dekódolni. Az író elmélete szerint az a technológia, amivel a jégkorszakban élt civilizáció rendelkezett, elsősorban spirituális volt. Mint kijelentette, az atlantisziak tanításai főleg geometriai, csillagászati és spirituális természetűek voltak, amit megkönnyített a túlvilágra való átkeléshez használt pszichotróp növények használata, lehetővé téve számukra, hogy lelkekkel kommunikáljanak.

Az író odáig ment, hogy megvádolta a régészeket azzal, hogy figyelmen kívül hagyják azokat az ókori leleteket, amelyek mindezt alátámasztanák. John Hoopes régész elmondása szerint ugyanakkor Hancock állításai a New Age mozgalom hiedelmeiben gyökereznek. Míg Jeb Card antropológus úgy fogalmazott, a férfi munkássága „a professzionális régészet kritériumai alapján kudarcra van ítélve, mivel céljai kívül esnek a tudományos alapú régészet materialista gyakorlatán”. Hozzátéve, Hancock indíttatása főleg mitikus és paranormális természetű.

Téves elképzelések egy sora? 

A tudományos közegben Hancock sok más kijelentésére is felszaladt már a tudósok szemöldöke. Például akkor, amikor azt állította, hogy meditációval és pszichoaktív növények segítségével formálni és mozgatni lehet a köveket. Sőt, úgy véli, hogy a gizai nagy piramisokat is kántáló papok hozták létre akusztikus levitáció révén – amit régészeti tanulmányok egy egész sorával lehetne cáfolni. Emellett egyetért azzal az elképzeléssel, hogy:

• az egyiptomi szfinxet a víz erodálta,
• a gizai piramisok az Orion csillagkép mentén épültek,
• az indonéziai Gunung Padang régészeti lelőhely valójában egy 27 ezer éves atlantiszi építmény,
• a maják csak félig voltak civilizáltak, és ugyan alkotásaik figyelemre méltóak, de a naptárukat egy sokkal régebbi és fejlettebb civilizációtól örökölték.

Hancock ezen vélekedései több sebből véreznek, kezdve a gizai piramisokhoz fűződő elmélettel, miszerint mindhárom piramis egymáshoz viszonyított helyét úgy választották ki az építők, hogy az tükrözze az Orion csillagképhez tartozó Orion-öv három csillagát. Ezt a felvetést már több csillagász is vitatta, mivel az építmények nem illeszkednek bele tökéletesen a csillagképbe. A szfinx kapcsán pedig az író egyetért azzal, hogy az oldalain lévő mély eróziós mintákat több ezer éves heves esőzések okozták. Ezzel ellentétben az egyiptológia úgy tartja, hogy a szfinx teste két kőfejtés között megmaradó szálkőzetből lett faragva 4500 évvel ezelőtt, az óegyiptomi IV. dinasztia idején. A végén pedig emberfejet kapott, ami egy visszamaradt mészkőréteg maradék tömbje, és Hufu vagy Hafré uralkodó arcát ábrázolhatja. Körülötte elegyengették és vízszintesre faragták a talajszintet, és egy kőbánya függőleges sziklafalaival vették körbe. Az építménytől délre kapott helyet Hafré feljáró útja, keletre a szfinxtemplom, és mivel a völgytemplomhoz vezető feljáró út elkerüli a szfinxet, külön templomot kapott a lábai elé. 

Az indonéziai Gunung Padangról az tudható, hogy 885 méteres tengerszint feletti magasságban található, beborít egy kialudt vulkánt, és épületei valamikor a 2. és 5. század között épülhettek. Bár korábban Danny Hilman Natawidjaja indonéz geológus azt állította, hogy Gunung Padangot óriási piramisként építették 9000-20 000 évvel ezelőtt, ezt Sutikno Bronto vulkanológus cáfolta, miszerint egy ősi vulkánnál található. Natawidjaja 2023 októberében egy tanulmányt is megjelentetett az Archaeological Prospection magazinban, azt bizonygatva, Gunung Padang a világ legrégebbi piramisa, amely 27 ezer évvel ezelőttre nyúlik vissza, ám az újságot végül visszavonták, mivel a megállapítás egy téves értelmezésből fakadt. 

Míg a maja civilizációról elmondható, hogy a Kolumbusz előtti Amerika legfejlettebb kultúrája volt. A kifejlett írás, a művészet, a monumentális építészet, a matematika, a csillagászat és az orvostudomány terén jeleskedtek. Képesek voltak pontosan mérni az időt és évszázadokra előre kiszámolni a nap- és holdfogyatkozásokat. Nagy hangsúlyt fektettek a csillagászatra, és úgy vélték, a kozmosz alakítja a mindennapi életünket, így az asztrológiára hallgattak akkor is, amikor épp ültetni akartak. Ennek tudatában terjedtek el olyan elméletek, hogy még a városaikat is a csillagokkal összhangban húzták fel. Chichén Itzá, a Világörökség részét képező maja–tolték romváros piramisát például a Nap állásához mérten építették meg. Bár a maja civilizáció megszűnt létezni, de máig élnek a leszármazottaik. Több mint hatmillió utódról lehet szó, akik olyan különleges hagyományokat tartanak fenn, amelyek egy része az ősidőkből származik. Graham Hancock igaznak vélt mítoszai tehát sorra megdőlni látszanak, így a jövőben is kezelje fenntartásokkal, ha az író valamelyik elméletével találkozik. 

(Borítókép: Piramisok Gizában 2024. június 16-án. Fotó: Mohamed Elshahed / Anadolu / Getty Images)