Ma már boldog-boldogtalan „tatovírozva” van, ez pedig nem jó

A tetoválás az idők során sokat változott, de többnyire mindig volt valami mögöttes tartalma, jelentése: identitást jelölt, bűnt, rangot, társadalmi státuszt. Ma? Szinte semmit, maximum egy kis esztétikai érdeklődést. Ezt erősíti meg Sárközi Zsolt tetoválóművész is, aki 30 éve dolgozik a szakmában, és kicsit dühös, mert így felhígult szakma. Mint mondja:

Régen, de akár csak 15 évvel ezelőtt is, önkifejezési mód volt a tetoválás. A rendszerváltás után a szabadságot jelentette, de az akkori undergroundból mára teljesen buta mainstream lett.

Mitől művészet ez még, mikor már bárki beviheti a kedvenc kis ábráját egy szalonba, és (jó esetben egy ügyes) tetováló rárajzolja? Sárközi szerint nagyon erős minőségromlás történt, mára a tetoválás elvesztette a mögöttes tartalmát, többletjelentését, de nemcsak ez a baj, hanem hogy már az is taníthatja, aki nem ért hozzá. Az állam is belépett az oktatásba, ami szerinte szintén nem jó.

A tatovírozás kezdetei

Pedig hajdan fontos szerepet töltött be bizonyos társadalmak és kultúrák szertartásaiban, hagyományaiban. A szó maga a tatau polinéziai szóból ered, aminek jelentése „nyomot hagyni valamin”. Először Joseph Banks természettudósnál olvashatunk róla, aki 1769-ben, Cook hajóján, az Endeavouron jegyezte fel. Magyarul Horváth Zsigmond használta úttörőként, „tatovíroz” formában, és Bródy Sándor volt az, aki tetovál formában írta le.

Talán az első művészeti ág volt a bőrfestés, hiszen a test dekorálása adja magát, még inkább, mint egy barlang fala, de biztos információink nincsenek, hiszen elsősége mellett mulandó is, a bőr elhalásával a dísz is eltűnik. Akiről biztosan tudjuk, hogy viselt tetoválást európai őseink közül, az az 5300 éves vonalakkal és keresztekkel díszített Ötzi, akire 1990-ben az Alpok magas hegyei között bukkantak. De van bizonyíték Thébából is, egy 4000 éves nő teste.

Az antik görögök bőrdíszítő szokásairól festmények árulkodnak, Hérodotosz történetíró szerint az akkori tetoválások a nemességhez tartozást jelentették. A rómaiak a bűnözőket és rabszolgákat jelölték meg tetoválással.

A tetoválótechnikát először egy orvos, Aetius írta le 500 körül, eszerint növényi fertőtlenítés után tűvel böködték a bőrt vérzésig. Ázsia jelentős tetoválókultúrával rendelkezik, már egy Kr. e. 842-es leírásban olvashatjuk, hogy a Jangce folyónál élő wu törzsnek védelmező tetoválásai voltak, és Marco Polo is feljegyzi, hogy a mai Vietnám területén élő népek állatokat ábrázoló ábrákat véstek a bőrükbe.

A tradicionális japán tetoválás a vallási szimbólumokból nőtt ki, de megbélyegzésre is használták a bőrdíszítést. Sárközi Zsolt elmondja, hogy ebből a japán vonalból fejlődött ki a színes, figuratív irányzat. De nincs olyan nagy kultúra, ami ne használt volna tetoválást, az amerikai indiánok a betegségek elleni védekezésre alkalmazták, Afrikában a szervezet immunrendszerét erősítették vele. Az őskeresztények tetoválási szokásai közé tartozott a homlokot díszítő kereszt, de a XV–XVII. században a Szentföldről hazatérő misszionáriusok is gyakran tetováltattak magukra vallásos szimbólumokat.

Királyi tetoválások

Európában a középkorban feljegyzett híres példa II. Harold angol királyé, akinek az England és az Edith (testvére) szavak voltak a mellkasára tetoválva. A 17. századtól Európában is terjedni kezdett a bőrdíszítés, és ha nem intim helyen ékesítette a testet, amit csak az igazán közeli ismerősök láthattak, akkor a büntetést, a megbélyegzést jelölte – D betűt tetováltak például a katonai dezertőrökre. A 19. század végén megszületett a tetoválógép is Edison elektronikus tolla alapján, és mint Zsolt mondja:

Ez vízválasztó volt, mert a gépesítés előtt megvoltak az egyedi, nemzeti jellemzők, az eszkimók például tűvel és cérnával varrták bőrüket, az ősmagyarok az arcukat vagdosták, a maorik egész életüket felvésték magukra. A gépesítéssel azonban elkezdődött az univerzálódás.

Igaz, egy időre hátrébb szorult a tetoválás, az 1800-as évek végén betiltották, ha valaki mégis ragaszkodott a sok bőrképhez, az mehetett a cirkuszba is dolgozni, mert extremitásként mutogatták. Aztán kezdtek terjedni a kozmetikai tetoválások is, amelyek tartós ajakszínt és szemhéjtust ígértek.

Az első világháborúban jöttek a katonák jelölései, de a bőrdíszítés megint hullámvölgybe került, a koncentrációs táborokban ugyan tetoválták a szégyenletes számokat, de a háború befejezését követően egy évtizeddel megjelent a hepatitis, és vele a rémület, ami visszaszorította a tetoválásokat.

Szocialista riogatás

A hatvanas években az Új Ember katolikus újság arról írt, hogy dán matrózok Krisztust tetováltatnak magukra, de ez elítélendő, mert az újságíró szerint „Krisztust nem a bőrre kell tetoválni, mert onnan nem hat befelé, nem hatja át az egyéniséget. Krisztust – képletesen – a szívünkbe kell tetoválnunk...”

Ebben az időben itthon népszerű motívumok voltak az állatok, pálmafa női akttal, a huliganizmusra hajlóknál pedig a halálfej, a szeretett nő neve, az Anyám, a zsötem. A rendszerhű Ifjúsági Magazin a tetoválást barbárságnak titulálta, azt írták a „fejlődés alsóbb fokán álló népeknél divatos”. A 80-as évek végén Balázs Géza nyelvész már úgy vélte,

A leghíresebb magyar tetovált Pillangó volt, vagyis Deák Ferenc, akinek egész testét tetoválások díszítették, így ülte le börtönbüntetését is, szabadulásáról látványos fotóriportot készített Urbán Tamás fotóművész, majd zenésznek állt.

Ma már minden negyedik 18 és 30 év közötti férfi és nő visel valamilyen kisebb vagy nagyobb rajzot a testén, de mi segítette, hogy ennyire elterjedjen? A sportolók, közszereplők, a média, az énekesek, színészek, influenszerek, szóval az összes celeb, akiről másoljuk beszéd- és öltözködési stílusunkat, tetoválva van. A tetoválás eredeti célja, az egyedivé tétel, átalakult pont az ellenkezőjévé, tömeges jelenséggé. És Sárközi Zsolt szerint ezért hígult fel a szakma.

15 éve a tetoválók 70 százaléka jó volt, ma 30 százalék az igényes alkotó. És ez nem minden országban van így, a lengyelek, franciák jobban vigyáznak az értékeikre. Itthon azonban nem kellenek komoly engedélyek se egy szalon megnyitásához.

Sok stílus-, szín- és mintavariáció létezik, biztos mindenki talál neki tetszőt, akár vízfestékhatású színest, akár orientálist, old vagy new schoolost keres, vagy pontokból állót, esetleg a realisztikus vagy a biomechanikus cyborgos áll hozzá közel. Már ha ő is behódolna ennek a most már egyértelmű népdivatnak. Fordult ugyanis a kocka, ma már az lóg ki a tömegből, akinek nincs tetoválása, a többiek pedig a nagy masszát alkotják, akiknek van.