A Tetris segít a traumák feldolgozásában
A oxfordi egyetem kutatócsoportja azt vizsgálta egy kísérletsorozatban, hogy az agyunk hogyan tárolja a traumák emlékeit, és hogyan lehet elérni, hogy ezek minél kevésbé legyenek hatással az emberre. Arra jutottak, hogy a traumát kiváltó esemény utáni órákban rögzülnek azok az emlékképek, amik aztán akár évekig vissza-visszatérhetnek, teljesen váratlanul, valamilyen látvány, hang, vagy illat hatására (ez a flashback-jelenség).
A kísérletekben balesetekről készült, felkavaró felvételeket mutattak a tesztalanyoknak, majd a 40 fős csoport egyik fele 30 percet a népszerű logikai játékkal, a Tetrisszel töltött, míg a másik felének adtak időt a látottak feldolgozására. A következő héten felmérték, hogy a kísérletben résztvevők között mennyinek volt flashback élménye, és arra jutottak, hogy a Tetris hatékonyan csökkentette a megrázó élmény utólagos hatását. Ezt azzal magyarázzák, hogy a játék az agynak éppen azokat a részeit veszi igénybe, amik a traumatikus élmények elraktározásáért is felelnek, és mivel a játék miatt megoszlottak az agy erőforrásai, nem vésődtek be annyira mélyen ezek az élmények.
A kísérlet eredményeit taglaló tanulmány nem aratott osztatlan sikert a tudományos világban. A bírálók azzal érvelnek, hogy egy valódi trauma hatását képtelenség (vagy határozottan nem etikus dolog) szimulálni, és a tesztek alanyait is minden bizonnyal befolyásolta a tudat, hogy egy kísérletben vesznek részt és semmi bajuk nem eshet. Az oxfordi kutatók mindenesetre úgy gondolják, hogy érdemes tovább haladniuk a kutatással, és sikerülhet majd enyhíteniük a traumákon átesett emberek éveken át kísértő rémálmain. Remélhetőleg ezt nem úgy képzelik el, hogy katasztrófák és balesetek helyszínék Gameboyokat osztogatnak a túlélőknek.
Rovataink a Facebookon