Ha rágózunk gyaloglás közben, az segíthet a fogyásban

2018.05.29. 12:34
1 hozzászólás

Egy japán tanulmány szerint a rágógumizás gyaloglás közben emeli a pulzusszámot és az energiafelhasználást. A rágózás hatásaival már több tanulmány foglalkozott, de ezek nyugalmi állapotban vizsgálták, hogy milyen hatást gyakorol a szervezetre. Azt senki sem kutatta, hogy mi történik, ha séta közben rágózik az ember.

A szerzők 46 önkéntest kértek fel. A 21-46 éves férfiak és nők két tesztre vállalkoztak:

  • két, egyenként másfél grammos, 3 kilokalóriát tartalmazó rágógumit adtak a résztvevőknek, hogy egy 15 perces, normál tempójú séta alatt rágják őket egyórás pihenő után;
  • a kontrolltesztben ugyanígy egy óra pihenés után sétáltak 15 percet, azonban ekkor olyan port kaptak, ami ugyanazt tartalmazta, mint a rágógumi – csak nem kellett megrágni.

A kutatók mindkét teszt alatt megmérték a nyugalmi pulzust, a séta alatti átlagpulzust, a lépésszámot és a megtett távolságot. A séta sebességét és a lépéshosszt is kiszámították a mért adatokból. A séta alatti energiafelhasználást az átlagsebességből és a résztvevők testsúlyából kalkulálták. Végül megállapították, hogy

a rágógumis turnusban jelentősen magasabb volt az alanyok átlagpulzusa, sőt a nyugalmi pulzushoz képest nagyobb volt a változás a rágógumis fordulóban, mint a kontrolltesztben.

A kutatók ezután megvizsgálták a férfi és női résztvevők adatait, és azt találták, hogy mindkét nemnél nőtt a pulzus és a pulzusváltozás is, bár a férfiaknál jelentősebb volt a megtett táv növekedése és a sebesség is a kontrollteszthez képest.

Az adatokat kor szerinti bontásban is elemezték. Ezek szerint a rágózás leginkább a negyvenéves vagy annál idősebb férfiak szervezetére hatott: szignifikánsan nőtt a legyalogolt táv, az átlagsebesség, a lépésszám, a pulzus, a nyugalmihoz viszonyított pulzusváltozás és a teljes energiafelhasználás is.

Hamada Juka és kollégái a tokiói Vaszeda Egyetem sporttudományi intézetében végezték a kutatást, amelynek eredményeit az Európai Elhízástudományi Kongresszuson mutatták be Bécsben a múlt héten. A tanulmány a Journal of Physical Therapy Science című szaklap aktuális számában jelent meg.

(MTI)