A magasabb emberek több pénzt keresnek
Amit egy svéd tanulmányra hivatkozva korábban már megírtunk, most ausztrál kutatók is megerősítették: a magasabb emberek több fizetést kapnak. Az Economic Recordban nemrég megjelent felmérés szerint a magasabb termetűekről általában azt feltételezik, hogy intelligensebbek és befolyásosabbak. „Egy 183 centiméter magas férfi évente átlagosan 950 dollárral keres többet, mint egy 178 centiméteres” – közölte Andrew Leigh, az ausztrál National University közgazdásza, a tanulmány társszerzője. „Pedig nem kedvesebbek, és nem is csinosabbak, mint a többiek. Semmivel sem jobbak, csak éppen a társadalom von köréjük glóriát” – tette hozzá Arianne Cohen, a tanulmány másik szerzője.
Hasonló eredményt jeleztek amerikai és angliai felmérések is. A magasság fontosabb tényező a bevételeknél, mint a munkavállaló neme, ráadásul a korral nem csökken a testmagasság jelentősége – írja a Yahoo!News. Egy harmincéves pályafutást vizsgálva a magas emberek kereseti előnye százezrekre rúghat. A tanulmányokból kiderül, hogy a magasság önbizalmat ad, és sikerre viheti az embert: mások jobban respektálják, még ha természetesen vannak is kivételek. A magasakat gyakran választják vezetőnek, már gyerekkorukban vezető szerephez juthatnak, mert a többi gyerek úgy tekint rájuk, mint egy náluk idősebbre.
Az amerikai férfiak jelenlegi átlagmagassága 175 centiméter, a nőké 162 centiméter. Száz év távlatában az Egyesült Államoknak nem volt átlagmagasság alatti elnöke; az utolsó, aki 170 centiméteres magasságával az utóbbiak közé tartozott, a 25. elnök (1897-1901), William McKinley volt, akit a sajtó „kisfiúnak” csúfolt. „Amikor az ember a vadonban élt, ugyancsak a magas társaikat választották vezetőnek, mert úgy gondolták, hogy azok jobban meg tudják védeni őket. És bár ez évezredekkel ezelőtt történt, pszichológusok szerint az ősi minta a mai felfogásunkban is működik még” – magyarázta Timothy Judge, a Floridai Egyetem professzora, aki az amerikai és angliai kutatásokat irányította.
Rovataink a Facebookon