Feltalálták a csokit, ami nem olvad
A világ egyik legnagyobb édesipari cége, a Barry Callebaut zürichi laboratóriumában a kutatók megtalálták a csokoládégyártás Szent Grálját: a csokit, ami nem olvad meg az emberi kéz melegétől. Ráadásul még diétás is, az átlagos csokoládé kalóriatartalmának tizede van benne. És az eddigi összes kóstoló megesküszik rá, hogy az ízén ezt nem lehet megérezni.
A csokiszeletek általában 30 fokig bírják a meleget, utána megolvadnak, ez pedig a gyártók szerint az egyik legfőbb akadálya, hogy a termékeik jobban elterjedjenek Afrika és Ázsia melegebb vidékein. A Vulcano kódnév alatt, a legszigorúbb titoktartás mellett fejlesztett új csoki azonban 55 fokig hőálló, ami azt jelenti, hogy nem nem olvad meg kézben tartva sem. Sőt, valójában a szájban sem, csak a nyálban található enzimek és a nedvesség bontják szét.
A kutatásban részt vevő egyik tudós, Simone Cantz elárulta a Guardian újságírójának, hogy a nagy áttörés valójában véletlen volt, egy egészen más projekten dolgoztak, aminek egy melléktermékénél figyeltek fel a különleges tulajdonságokra. A hőálló csoki a tervek szerint két év múlva kerül a boltokba.
Az amerikai Hershey édesipari cég egyébként már a 40-es években kísérletezett hőálló csokoládé előállításával, sikerült is nekik, de az eredmény ehetetlenül kemény lett.
Rovataink a Facebookon