Napi három dolgot felejtünk el
Az állami szerencsejátékat szervező brit hivatal, a National Lottery finanszírozta a kutatást, ami azt volt hivatott kideríteni, pontosan mennyire feledékenyek az emberek. A kutatók rámutattak, hogy a mai felgyorsult világban, amikor ezernyi kütyüvel és berendezéssel vesszük körül magunkat, sokkal több dolgot kell(ene) észben tartanunk, mint akár pár évtizeddel ezelőtt – és ez nem mindig sikerül.
A 2000 tesztalany részvételével lezajlott kutatás azt mutatta, hogy egy ember napi átlagban három dolgot felejt el. A nők memóriája jobb, az ő átlaguk napi 2,5, a férfiaké pedig 3,5. A tesztalanyok negyede vallotta be, hogy feledkezett már el fontos találkozóról, ötödük randevúról, tizedük felejtette már el a barátai gyerekeinek nevét, hat százalék pedig a partnere születésnapját, illetve a saját házassági évfordulóját.
A legtöbbször elfelejtett dolgok toplistáját a tea vezeti (elvégre angolok voltak a tesztalanyok), pontosabban az, ikor az ember megfeledkezik arról, hogy a tea még forró, és jól megégeti a száját. A második a közismert „hová is tettem a kulcsaimat?" szituáció, a harmadik pedig az a tipikus élethelyzet, amikor az ember áll a bolt közepén, és nem tudja, miért is indult el vásárolni. Előkelő helyen végzett még a telefon fel nem töltése, a „hol is parkoltam le a kocsit?", illetve az elfogyott vécépaír-guriga lecserélése. A top25-ös lista további tagjaiért erre tessék.
Rovataink a Facebookon