Vásárlás előtt ne egyen édességet
Bevásárlás előtt jobb, ha nem nassolunk csokoládét vagy más édességet, mert ilyenkor hajlamosabbak vagyunk magasabb árat fizetni - ezt első ízben sikerült bizonyítani német kutatóknak.
A friedrichshaveni egyetem marketingkutatói vizsgálatukat egy láncreakcióra alapozták, amelyet a glükóz (szőlőcukor) indít el. A glükóz inzulintermeléshez vezet, amely a triptofán nevű hírvivő molekulát aktiválja. Ez az agy jutalomközpontjában szerotonin, az úgynevezett boldogsághormon elválasztásához vezet.
A kísérlet során a résztvevőknek 80 gramm glükózt tartalmazó vizet kellett inniuk. Az egyik kontrollcsoport csak vizet kapott, a másik semmit. Ezt követően alapvető fogyasztási cikkeket tettek eléjük. Meg kellett mondaniuk, mennyire tartják reálisnak az azokon szereplő árakat. Ha nem voltak elégedettek, javasolniuk kellett egy számukra megfelelő árat.
A cukros vizet ivó csoport sokkal gyakrabban találta reálisnak a javasolt árat. Ezen felül árjavaslatai is felülmúlták a kontrollcsoportokéit. Még a kutatókat is meglepte, hogy sejtésük ilyen egyértelműen beigazolódott, de még korai lenne olyan következtetéseket levonni, hogy egy cukros kávé elfogyasztása ártárgyalás során, vagy a szupermarket bejáratánál elhelyezett ingyenes csokiszeletek rábeszélik a vásárlót a drágább termékekre. A pontos hatásmechanizmusok megismerése még egy darabig foglalkoztatni fogja a tudományt.
Rovataink a Facebookon