Függőséghez vezet a túl sok mozgás
Bár a testedzés jót tesz az egészségnek, fizikai függőséghez vezethet, ha túlzásba viszik. Legalábbis erre utal, hogy egy heroin-túladagolásnál alkalmazott szer megvonási tüneteket váltott ki a korábban szélsőséges mértékben futkosó kísérleti patkányoknál - állapították meg amerikai kutatók.
A kísérletben, amelynek eredményeit a Behavioral Neuroscience című szaklapban számában ismertetik, hím és nőstény patkányok természetes aktivitását figyelték meg hetekig a Tufts Egyetem munkatársai. Az állatokat aktív és passzív csoportba osztották, majd mindkettőn belül az egyik alcsoport csak napi egy órában kapott enni, a másik viszont egész nap hozzáfért az ételhez. A kutatók ezáltal létrehozták az anorexia athletica nevű evészavar, más néven testedzésfüggőség állatmodelljét is.
A kísérlet végén az összes patkány opiát-antagonistát kapott, egy olyan szert, amelyet heroin-túladagolásnál is alkalmaznak. Az aktív patkányok ekkor a drogfüggőkhöz hasonló megvonási tüneteket mutattak, amelyek közt volt remegés, vonaglás, fogcsikorgatás. A legerősebb megvonási tüneteket azoknál az állatoknál tapasztalták, amelyek csak napi egy órára fértek hozzá az élelemhez, illetve az aktív csoporton belül is kiemelkedően sokat futottak a kerékben.
Az inaktív patkányok alig reagáltak a szerre. A kutatók feltételezik, hogy a patkányok agyának jutalmazó rendszerében ugyanolyan folyamatok zajlottak le, mint a drogfüggőkében. Mivel a mozgás az agyi jutalmazó rendszerben fontos szerepet játszó ingerületátvivő anyagok, az endorfinok és a dopamin termelődését segíti, a mértékkel folytatott testedzés beépíthető a szerfüggők kezelésébe.
Rovataink a Facebookon