Nyolcvan százalék pletyka, öt százalék rosszindulat
Beszélgetéseink nyolcvan százalékát a pletykálkodás tölti ki, legalábbis egy brit pszichológus szerint.
Nicholas Emler, a Surreyi Egyetem professzorának vizsgálataiban 300 önkéntes vett részt. A kutatások során a tudós a vizsgálati alanyokat egyebek mellett részletesen kikérdezte életmódjukról, szokásaikról. S mint kiderült, a résztvevők, ha beszédbe elegyednek ismerőseikkel, az idő négyötödében más személyeket veséznek ki - olvasható a The Daily Mail (http://www.dailymail.co.uk) brit lap online kiadásában.
A pszichológus szerint a pletykálkodásnak azonban igen fontos szerepe volt az emberré válásban, ez tette lehetővé, hogy sokkal összetettebb társadalmat alkossunk, mint a főemlősök.
"A páviánok és a csimpánzok is meglehetősen összetett csoportokat alkotnak, mivel az egyedek sokat tudnak egymásról. Mivel azonban nem képesek a beszédre, ismereteik csupán direkt megfigyeléseken alapulnak. Ezért csoportjaik létszáma legfeljebb ötven főre korlátozódik. Ami megkülönböztet minket a főemlősöktől, az a beszéd. A beszélgetés, a pletykálkodás során sokat tudhatunk meg olyan személyekről, akikkel sohasem találkoztunk. Személyesen csupán meghatározott létszámú csoportot vagyunk képesek megfigyelni. A pletyka révén azonban akár százezer személyről is szerezhetünk információt, anélkül, hogy személyesen megismernénk őket. A pletyka tehát alapvető fontosságú az emberi társadalom szempontjából" - mutatott rá Nicholas Emler professzor.
Mint kifejtette, már az őskorban is kulcsfontosságú lehetett a pletykálkodás a túlélés szempontjából, hiszen az ilyen információcsere révén könnyebben kiszűrték a tolvajokat, vagy képesek voltak kiválasztani a legmegfelelőbb személyt a törzsfőnöki tisztségre.
Ám míg a beszélgetéseink 80 százalékát pletykálkodással töltjük, ezeknek csupán 5 százaléka rosszindulatú.
A professzor meglátása szerint, noha a társadalmi sztereotípiák szerint a nők számítanak pletykafészkeknek, a férfiak kétszer annyit foglalkoznak mások kivesézésével, mint a szebbik nem képviselői.
Rovataink a Facebookon