A kövér politikusok megnyerőbbek

2010.01.31. 10:15

Míg a férfi politikusok esetében a telt alkatot, addig női kollégáiknál a vékonyabb testalkatot részesítik előnyben a választók - állapították meg amerikai szakemberek.

A nagydarab férfi politikusok megbízhatóbbak, becsületesebbek és lelkesítőbbek, mint vékonyabb kollégáik - derült ki az Obesity című folyóiratban megjelent tanulmányból. A 120 önkéntes bevonásával készített felmérés eredményei szerint a telt alkatú jelöltekről az emberek úgy tartják, hogy könnyebben megbirkóznak a munkájukkal járó stresszel és feszültséggel. A hasonló testalkatú női politikusokról ugyanakkor pont az ellenkezőjét gondolják.

Bár a felmérés csak az Egyesült Államokra korlátozódott, azonban a szakemberek szerint mivel a nyugati társadalmakban szinte azonos sztereotípiáik élnek a külső megjelenéssel kapcsolatban, ezért az eredmények mindenhol érvényesek. A fizikai megjelenésnek jóval több jelentősége van, mint, ahogy azt a kutatók és a politikusok gondolják - magyarázta Elizabeth Miller, a Missouri Egyetem politológusa és egyben a tanulmány társszerzője. Hanyagság lenne a jelöltek részéről, ha figyelmen kívül hagynák ezeket a sztereotípiákat, amikor ilyen munkára pályáznak - tette hozzá.

A kutatás során a 120 résztvevőt először két csoportra osztották, majd mindkét csapat írásbeli ismertetőt kapott egy fiktív női, vagy férfi politikusról. A rövid ismertetők egyformák voltak és a kitalált személyek politikai nézeteit és társadalmi hátterét ismertették. A csapatokat később további két részre osztották és mindegyiküknek adtak vagy egy rendes, vagy egy kövérebbre maszkírozott képet a jelöltről.

Végül azt kérték a résztvevőktől, hogy egy nullától százig terjedő skálán jelöljék meg, mennyire volt szimpatikus nekik az adott személy, illetve értékeljék őket a megbízhatóság, becsületesség, lelkesítő képesség és előadói készség szempontjából. A férfiak versenyében minden esetben a testesebb jelölt szerezte meg a magasabb pontokat, míg a nők esetében a molettebb testalkat bizonyult vesztesnek.

Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok

Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM