Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA jó érdemjegy látványától jobban teljesítünk a vizsgán
A University of Missouri amerikai egyetem kutatói azt vizsgálták egy kísérletsorozatban, milyen tudat alatti hatások érnek egy diákot vizsga közben, és azok milyen hatással vannak a teljesítményére, és a teszt végeredményére. Tanulmányukat a British Journal of Educational Psychology szakfolyóirat közölte.
A kísérletben 131 egyetemista vett részt, akik kölünféle teszteket töltöttek ki, véletlenszerű csoportokra osztva. Az egyes csoportok ugyanazokat a kérdéseket kapták, és a teszt kitöltésének körülményei között egyetlen különbség volt: a tesztlapokon az A, az F, illetve a J betű volt feltüntetve a sarokban. Az A az angolszász osztályozási rendszerben az ötös osztályzatot jelenti, az F az elégtelent, míg a J semmit.
A háromszor megismételt kísérlet azt mutatta, hogy az osztályzatok látványa tudat alatt valóban befolyásolja a diákokat: az A inspirálólag hat, az F frusztrálóan, a J pedig sehogy. Ennek megfelelően a legjobb pontszámokat rendre az A csoport érte el, a legrosszabbakat az F, a J pedig a kettő között teljesített. Az A és az F csoport eredményeinek átlaga között másfél pontnyi különbséget mértek a 12 pontos tesztben.
A kutatást vezető pszichológusok, Dr Keith Ciani and Dr Ken Sheldon szerint a tanulság az, hogy a tanulás, és a vizsgák környezetének kialakítása nagy hatással van a diákok teljesítményére, és a tantermekben elhelyezett inspiráló feliratokkal sokat lehet javítani a tanulók eredményein.
Rovataink a Facebookon