Fogmosással megelőzhető a szívinfarktus
Az eddig is ismert volt az orvostudomány számára, hogy a különféle gyulladások, így a szájüregben előfordulók, különösen a fogínygyulladás, összefüggésben vannak a keringési rendellenességekkel, szív- és érrendszeri problémákkal. Azt azonban csak most mutatta ki egy nyolc éven át tartó brit kutatás, hogy a szájápolás és az infarktus kockázata között erős összefüggés van.
11 ezer skót önkéntes tesztalanyt vizsgáltak meg, akiket kikérdeztek a szájápolási szokásaikról (60 százalékuk legalább félévente látogatta a fogorvosát, és 70 százalékuk napi kétszer mosott fogat), megmérték a vérnyomásukat, vérmintát vettek tőlük, majd nyolc éven át követték, mi történik velük. A következtetések levonásakor figyelembe vették az egyes kísérleti alanyok egyéb kockázati tényezőit is a szívbetegségekre, mint a dohányzás, az elhízás, a családban előforduló szívproblémák, és az egészségtelen életmód.
Miután az összes ilyen faktort kiiktatták statisztikai módszerekkel, arra az eredményre jutottak, hogy a napi két fogmosás 70 százalékkal csökkenti az infarktus kockázatát azokhoz képest akik leginkább elhanyagolták a fogápolást. A 11 ezres mintában egyébként a nyolc év alatt 555 szívroham történt, ebből 170 volt halálos.
Rovataink a Facebookon