Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA nők a vörös ruhás férfiakra buknak
A vörös szín sok mindent beindít az ember tudatalattijában, tudósok kiderítették már, hogy a férfiak a vörös ruhás nőktől indulnak be, hogy a sportpályán a vörös mez magabiztossá tesz és kisebbségi komplexusokat kelt az ellenfélben, sőt, ugyanez igaz a videojátékokban is.
A rochesteri egyetem kutatói most egy kísérletsorozattal azt bizonyították be, hogy a szín a nőkre is hatással van, akik emiatt a vörös ruhás férfiakat vonzóbbnak tartják. Erről szóló tanulmányuk a Journal of Experimental Psychology szaklapban jelent meg.
A kísérletben 288 önként jelentkező, hetero, illetve biszexuális nő vett részt. A tesztalanyoknak férfiak fotóit kellett értékelni. és pontozni olyan szempontokból, hogy mennyire találja szimpatikusnak, szexuálisan vonzónak, és milyen magasan helyezné el a társadalmi ranglétrán. A fotók között szerepeltek olyanok, amelyek ugyanazt a férfit ábrázolták, de a az egyiken a pólóját digitálisan vörösre retusálták.
A nők a vörös pólós képet érezhetően magasabbra pontozták, és ugyanez a jelenség volt megfigyelhető akkor is, ha nem a ruha, hanem a kép kerete volt vörös. A férfiakból álló kontrollcsoport pontszámait nem befolyásolták a színek.
A kutatást vezető pszichológus professzor, Andrew Elliot szerint a jelenségnek kulturális és biológiai gyökerei is vannak. A vörös ruha sok kultúrában az uralkodók, nagy hatalmú, vagyonos emberek kiváltsága volt, illetve az állatvilágban is megfigyelhető, hogy a vörös színnel hívják fel magukra a hímek a nőstények figyelmét. A kísérlet tanulsága szerint a tudatalattinkban máig megmaradtak ezek a beidegződések.
Rovataink a Facebookon