A harmincméteres tintahal legendája
Bő kétszázmillió évvel ezelőtt egy harmincméteres óriás tintahal volt az őstengerek csúcsragadozója – állítja Mark McMenamin, a massachusettsi Holyoke-hegyi Főiskola paleontológusa. A kutató feleségével készített tanulmányt a lényről, és elméletét az Amerikai Geológiai Társaság napokban lezajlott éves gyűlésén adta elő. A teóriával az a gond, hogy az állítólagos, a legendák krákenére emlékeztető monstrum létezésére nincs igazán bizonyíték.
Mit krákentek a századok
McMenamin egy másik ősállat, a Shonisaurus popularis maradványait vizsgálva írta le meghökkentő teóriáját. A shoniszauruszok a vízi életmódot élő, delfinformájú őshüllők, az ichthyoszauruszok legnagyobb képviselői, a Shonisaurus popularis hossza akár a 14-15 métert is elérhette. A triász korban, azaz 206-248 millió éve élt őshüllők az akkori tengerek félelmetes ragadozói voltak.
Az ichthyoszauruszok és shoniszauruszok maradványai nagy mennyiségben kerültek elő Nevada államban, ahol a ma már lakatlan Berlin városka mellett egy külön múzeumparkot szenteltek a lényeknek. McMenaminnek az itteni leleteket nézegetve lett gyanús a sok törött borda, az egyéb csontsérülések, illetve a csontok elrendezése. A terület egyik szakértője, Charles Lewis Camp az ötvenes években úgy vélte, hogy az itt talált ichthyoszauruszok valószínűleg partra vetődve pusztultak el. Azóta azonban a környező kőzetek alaposabb kutatásai arra engednek következtetni, hogy az állatok mélyvízben lelték halálukat – írja a LiveScience.
McMenamin szerint a csontokon látható sérüléseket mélyebb tengerekben csakis egy nagyobb ragadozó okozhatta, mégpedig egy, a ma is élő óriáskalmárokhoz hasonló tintahal. Ez az állat a kutató számításai szerint harmincméteres lehetett, és megfojtotta vagy elroppantotta, majd fészkébe húzta a gyámoltalan, 15 méteres shoniszauruszokat. A kutató szerint nem meglepő, hogy a „krákenről” nem maradt fenn lelet, ugyanis egy lábasfejűről van szó, aminek a teste nagy része puha, így nem fosszilizálódik jól, kétszázmillió év alatt gyakorlatilag semmi nem marad belőle.
Egy shoniszaurusz csigolyái
Fotó: Mark McMenamin
Krákenroll
Bár valóban léteznek akár tengeri ragadozókat is megtámadó és elpusztító, nagy testű lábasfejűek – a seattle-i óriásakváriumban például megfigyelték, ahogy egy polip cápát öl –, McMenamint nem igazán vette komolyan a többi tudós. Különösen azután, hogy még azt is közölte, hogy a kráken játszadozott is az elkapott shoniszauruszok maradványaival. Ennek alátámasztására a kutató az egyik shoniszaurusz-lelet csigolyáit hozta, amelyek olyan rendben állnak, mint egy polip- vagy kalmárkaron a szívókorongok. McMenamin azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a kráken nagyon intelligens volt, és áldozata csigolyáiból kirakott egy önarcképféleséget.
A téma szakértői persze darabokra szedték a laikusnak is hihetetlenül hangzó elméletet. „Nincs közvetlen bizonyíték ilyen nagy lábasfejűre, ezért problémás felvetni egy ennyire radikális magyarázatot” – mondta például a LiveScience-nek Glenn Storrs, a Cincinnati Múzeumközpont gerinces ősállatokért felelős kurátora. Storrs hozzátette, hogy a nevadai leletek bő kétszázmillió év után egyébként sincsenek olyan állapotban, hogy a csontok sérüléseiből ilyen messzemenő következtetéseket lehessen levonni. „Nekem ez a hipotézis olyan, mint amikor az ember felnéz a felhőkre, és mindenféle formákat képzel beléjük” – fogalmazott a tudós.
Hasonlóan elutasító volt Brian Switek is, a New Jersey-i Állami Múzeum kutatója. „A McMenaminék úgy vizsgálják a csontokat, mintha tealevelekből akarnák jósolni valakinek a jövőjét” – írta a kutató emailben a Wirednek. „Egy harmincméteres tintahal mellett érvelnek, ahelyett, hogy elgondolkodnának azokon a természetes folyamatokon, amelyek a csontleleteken sérüléseket okoznak.”
Mark McMenamin úgy nyilatkozott a LiveScience-nek, hogy számított a nagy ellenkezésre, és kész megvédeni elméletét.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon