Nem véd a kiszáradástól a palackozott víz
További Brit tudósok cikkek
Korábban nem sokan vitatták volna, hogy a vízfogyasztás képes megvédeni az emberi szervezetet a kiszáradástól. Múlt hét végén azonban az Európai Unió pontot tett egy hároméves intézkedéssorozat végére, amely ezt a kérdést vizsgálta. A végső verdikt: az Egyesült Királyságban decembertől kétéves börtönbüntetéssel sújthatják azokat a palackozottvíz-gyártókat, aki vizük hidratáló hatását hangsúlyozzák.
A döntés tudományos alapismeretek és némi józan ész birtokában megkérdőjelezhető, így nem csoda, hogy sokan felháborodtak rajta. Roger Helmer, az Európai Parlament konzervatív szárnyának képviselője szerint a döntés maga a nagybetűs ostobaság.
„Az euró egyre kockázatosabb valuta, az unió a széthullás határán áll, erre mi történik: túlfizetett hivatalnokok aggodalmaskodnak a víz nyilvánvaló tulajdonságai miatt, és megvonják tőlünk a jogot, hogy kimondhassuk azt, ami nyilvánvalóan igaz” – közölte Helmer, majd hozzátette: ez az epizód a nagy európai projekt ostobaságának nyilvánvaló bizonyítéka.
A National Health Service szóvivője ugyancsak megkérdőjelezte a törvény mögött meghúzódó ésszerűséget. „A víz természetesen hidratál. Noha támogatjuk az EU-t abban, hogy megelőzze a termékekkel kapcsolatos hamis állításokat, mindenképpen ragaszkodnunk kell a józansághoz is” – fogalmazott
Nem csak a palackozott víz nyújt védelmet
Az élelmiszergyártók marketingtanácsadóiként tevékenykedő dr. Andreas Hahn és dr. Moritz Hagenmeyer kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz. Hahn és Hagenmeyer az ivóvíz csomagolásán az alábbi feliratot szerették volna feltüntetni: „A jelentős mennyiségű víz rendszeres fogyasztása képes csökkenteni a kiszáradás kockázatát, és megelőzi a teljesítménycsökkenést is.”
Az élelmiszer-biztonságért felelős EFSA azonban elutasította a kérelmet. A konszenzus egy pármai rendezvényen született meg, ahol 21 tudós egyeztetését követően kimondták, hogy a test víztartalmának csökkenése a kiszáradás szimptómája, és ezt az állapotot a vízivás nem tudja szabályozni. Az EFSA kutatásának eredménye időközben uniós direktívává vált.
Többen az (ugyancsak uniós direktívaként elfogadott) optimális uborka- és banángörbülési ívre vonatkozó szabályozást emlegették az új törvény kapcsán. A nemzetközi közröhejt kiváltó törvényjavaslatot 2008-ban elvetették, így nem zárható ki, hogy a vízre vonatkozó szabályozás is erre a sorsra jut.
Brian Ratcliffe, a Nutrition Society szóvivője szerint a törvény azonban csupán arra szolgál, hogy megállapítsa: a kiszáradás klinikai fogalom, és ivóvíz fogyasztása nélkül is elkerülhető. Ratcliffe megjegyezte, hogy az EU csupán annyit állít, hogy a vízivás nem csökkenti a dehidráció. kockázatát. A szóban forgó felirat viszont azt a tévképzetet is ébreszthette volna a fogyasztóban, hogy kizárólag a palackozott víz előzné meg a kiszáradást.
Rovataink a Facebookon