A hivatali csapatépítési próbatételek nem javítanak a munkavégzésen, inkább még távolítják egymástól a munkatársakat – áll a brit Vodafone UK és a YouGov cégek tanulmányukban. Felmérésük szerint a dolgozók a szervezett csapatépítő túrákat jó esetben időpocsékolásnak értékelik, rossz esetben pedig idegesítőnek – ismertette a tanulmányt a Daily Telegraph című brit lap.
A felmérés ezer emberre terjedt ki, akiknek döntő többsége a csapatépítési elképzelések és módozatok széles változatát élhették meg, egyesek ehettek munkatársaikkal együtt tücsköt, másoknak közösen kellett kádfürdőzniük (fürdőruhában), és akadtak olyan tréningek, ahol egymást kellett masszírozniuk a kollégáknak.
Az ezer fő kétharmada kényszerült részt venni valamilyen csapatépítő edzésen, és 54 százalékuk szerint nem segített a munkahelyi együttműködésben. Akik szerint mégis, azok esetében az adrenalintúrák – például gumikötélugrás a mélybe – bizonyultak a legkevésbé hasznosnak.
A módszerek sereghajtóinak második helyezettjei a bizalomgerjesztő feladatok, például szembekötősdinek az a változata, amikor kollégái irányítására kell hagyatkoznia valakinek.
A legcélravezetőbbnek a vállalati ivászat-evészet bizonyult – legalábbis a válaszok alapján.
A brit cégek meglehetősen sok időt és pénzt szánnak csapatépítésre. A tanulmány készítői szerint jobban tennék, ha a munkahelyeken javítanának a légkörön az együttműködés feltételeinek és lehetőségeinek javítása jegyében.
Rovataink a Facebookon