A legnagyobb brit napilap, a The Sun világra szóló tudományos szenzációként közölte a hírt: élő gyapjas mamutot filmeztek le Szibériában. A felvételt egy orosz mérnök készítette tavaly nyáron a Csukcs-félszigeten, Szibéria északkeleti csücskében, ahol alig pár száz kilométernyi tenger választja el a szárazföldet Alaszkától. A térség nagy része érintetlen sarkvidéki jégsivatag és tundra, a hét Magyarországnyi területen mindössze 50 ezer eszkimó él.
A homályos felvételen a gyapjas mamutra formára valóban hasonlító, de egy elefántnál ránézésre jóval kisebb állat egy folyón kel át, a képen kivehető az ormánya és az agyarai is. A Sun által megszólaltatott szakértő, Michael Cohen szerint több mint elképzelhető, hogy a mamutok kis csoportja fennmaradhatott a jégkorszaki klímát máig megőrző, a civilizációtól nagyrészt elzárt szibériai területen. Kicsit árnyalja a képet, hogy a szakértő valójában inkább „szakértő”, hiszen nem zoológusról vagy paleontológusról van szó, hanem egy ausztrál íróról, aki leginkább szenzációs ufójelenségekről szokott írni bulvárlapoknak.
Szkeptikusok szerint a felvétel vagy hamisítvány, vagy egyszerűen a saját fantáziánk látja bele az állatba a mamutot, és az valójában egy medve, a szájában tartott, frissen zsákmányolt hallal, ami távolról úgy néz ki, mintha ormány lenne.
A gyapjas mamut a tudomány hivatalos álláspontja szerint 10 ezer évvel ezelőtt pusztult ki a Föld nagy részéről, az utolsó példányok 3500 éve éltek a jeges-tengeri Wrangel-szigeten. A kihalásuk okáról nincs egyetértés a tudósok között, valószínűleg az éghajlatváltozás, a rohamosan elterjedő emberi faj, és ezzel a vadászat, illetve az állat számára ismeretlen kórokozók okozta járványok együttes hatása törölte el őket a Föld színéről. Japán tudósok évek óta kísérleteznek épen maradt mamutleletekből származó DNS-sel, és talán néhány éven belül képesek is lesznek klónozással feltámasztani egy mamutot.
Rovataink a Facebookon