Többet mutat a mérleg a sarkokon
Ha a Földnek tökéletes gömb alakja lenne, mindegy volna, hol állunk a mérlegre – mivel azonban a gravitáció erejét bolygónk alakján túl egyéb körülmények is befolyásolják, akárhol is méredzkedünk, mindig más lesz az eredmény. Ezt a tézist igazolja a Törpe-kísérlet: a James Nester brit tudós ötletéből kiindult kísérletsorozat keretében a jelentkező tudósokhoz eljuttatnak egy csomagot, amiben egy szuperpontos mérleg mellett ott van Kern is – ez a törpe, és egyben a mérlegeket biztosító cég neve is. Kern eddig az Antarktiszon nyomott a legtöbbet: 309,82 grammot. Az Egyenlítőhöz jóval közelebbi Indiában, Mumbaiban ugyanakkor csak 307,56 grammot mutattak a mérlegek, és a kertitörpe Mexikóvárosban sem nyomott többet 307,62 grammnál.
„A legtöbb ember nem tudja, hogy a Földön eltérő a gravitáció ereje, aminek egyrészt a bolygó alakja, másrészt a kéreg sűrűségének eltérése az oka. A Föld valójában kicsit krumpli alakú, és akár fél százaléknyi súlyeltérés is mutatkozhat aszerint, hogy hol vagyunk rajta. A sarkvidékek közelebb vannak a Föld középpontjához, azokon erősebben hat a tömegvonzás" – idézte Nestert a brit Metro újság.
A Föld különböző tudóscsoportjainak elküldött kertitörpe legközelebb egy SNOLAB nevű, két kilométerrel a felszín alá épített kanadai kutatóbázison áll mérlegre, eztán pedig a genfi Nagy Hadronütköztetőben mérik meg a súlyát.
Rovataink a Facebookon