Négy és fél éves korig aranyosak a gyerekek
A kisbabák ellenállhatatlanul cukik és aranyosak, és a legkőszívűbb emberből is előhozzák az idiótán gügyögő ént – aztán egy idő után idegesítő, folyton izgő-mozgó gyerekekké válnak. Kínai és kanadai tudósok közös tanulmánya most fényt derített ennek a jelenség részleteire és okaira.
A torontói egyetemen dolgozó kutatócsoport egy kínai pszichológustrió, Lu Zhu Luo, Hong Li, és Kang Lee vezetésével egy kísérletet végzett el, amiben hatvan férfinak és nőnek kellett osztályoznia gyerekek arcképeit. A fotókon az újszülöttektől hat éves korig szerepeltek gyerekek. Az eredmények elemzésekor a tudósok arra jutottak, hogy a négy és fél éves kor jelent éles választóvonalat, az alatt látványosan magasabb pontszámokat kaptak a gyerekek, mint fölötte.
Ez az életkor az, amikor a gyerek koponyájának, arcformájának fejlődése befejeződik, és elhagy néhány, tipikusan a csecsemőkre jellemző dolgot: ilyen a testhez képest aránytalanul nagy fej, a nagy szemek, a kicsi orr és száj, az előreugró homlok, a kerek arc. A pszichológusok Journal of Experimental Child Psychology című szaklapban megjelent tanulmánya szerint éppen ezek a jellemzők hatnak úgy a tudatalattinkra, hogy felébresztik az emberben a védelmező ösztönt.
A kutatók szerint mindez evolúciós okokból alakult így, mert négy-ötéves kor alatt van szükségök a gyerekeknek túlélési esélyeik növelése érdekében erre a védelmező szerepre a felnőttek részéről, akkor is, ha azok nem vér szerinti rokonaik.
Rovataink a Facebookon