Semmi jót nem jelent a különleges napon kimondott igen

GettyImages-464997634
2016.09.28. 13:47
0 hozzászólás

A különleges napokon ötször annyi esküvőt tartanak, mint a nem speciális időpontokban, pedig tudni kéne, hogy egy jól kiválasztott dátum nem garantál boldog házasságot – írja az MTI. A Melbourne-i Egyetem kutatói egymillió esküvőt vizsgáltak, és ezek ilyen arányban végződtek öt éven belül válással:

  • Valentin-napiak – 11 százalék,
  • különleges számozású napok – 10 százalék,
  • nem speciális napok – 8 százalék.

Kilenc év után változott a helyzet, és az arányok így alakultak:

  • Valentin-nap – 21 százalék,
  • különleges dátumok – 19 százalék,
  • közönséges napok – 16 százaléka.

Akik különleges napokon esküdtek, azok között nagyobb valószínűséggel fordultak elő többedszer házasodók és gyermekesek is, mint azok között, akik közönséges napon mondták ki az igent” – írta szerdai közleményében David Ribar, a tanulmány szerzője.

„Azt is megállapítottuk, hogy a különleges napot választó párok kevésbé hasonlítanak egymásra, nagyobb köztük a korkülönbség és az iskolázottságuk is eltérőbb, mint a közönséges napon házasodóké” – tette hozzá Jan Kabatek, a tanulmány társszerzője.

Ribar szerint nem a dátum számlájára írható a házasságok kudarca.

Inkább ott kell keresni a válások magasabb kockázati arányának okát, hogy mit árul el a dátum kiválasztása az ifjú párról.

„Lehetséges, hogy a közönséges napon házasodók biztosabbak a kapcsolatuk erejében és abban, hogy jól illenek egymáshoz, mint azok a párok, akik különleges napot választanak” – érvelt Ribar.