Undorodik a büdös emberektől? Megmondom, kire szavazott
A tekintélyelvűségre hajlamos emberek kevésbé bírják a kellemetlen szagokat – állapítja meg egy svéd kutatás a szagérzékelés és a politikai attitűdök összefüggéséről. A politikai nézetek a biológiából következnek, vagy inkább a szagokhoz is ideológiai alapon viszonyulunk?
Akik Trumppal szimpatizálnak, szintén intoleránsabbak a lábszaggal, izzadsággal, vizelettel szemben. Igaz, csak egy kicsit, statisztikai értelemben gyenge az összefüggés, és módszertanilag az sem mellékes, hogy a válaszadók (egy skálán pontozva magukat aszerint, hogy mekkora a szubjektív undor, amit a kellemetlen szagok kiváltanak belőlük) saját maguk számolnak be a szagokhoz való viszonyukról.
Jonas Olofsson és a Stockholmi Egyetem többi kutatója (legyenek mondjuk „szagpszichológusok”) a politikai beállítottság és az undor közötti kapcsolatot vizsgálja. Hogy az undor jelentős szerepet játszik a politikában, és a retorikában erre jól rá lehet játszani, egyértelmű: a másokkal, idegenekkel, alábbvalónak tekintett csoportokkal szemben sokan, sokszor éltek már ezzel az eszközzel – migránsokkal, „saját” szegényekkel, más népcsoportok tagjaival szemben egyaránt
A svéd kutatók a jelenséget most úgy próbálták vizsgálni, hogy a politikai attitűdökkel kapcsolatban többféle szokásos kérdést tettek fel a 750 válaszolónak, majd ezeket összevetették a szagokról adott értékeléseikkel. Az eredmény:
a tekintélyelvűség összefügg a rossz szagok erősebb elutasításával.
Az így mért tekintélyelvűséget szokás jobboldalinak is címkézni, de ezzel, főleg, hogy a bal és a jobb a politikában ma már elég kiüresedett fogalmak, azért érdemes óvatosan bánni. A tekintélyelvűség az aktuális ideológiai szimpátiáknál erősebb meghatározottság, és árulkodó, hogy a szagérzékelés ebben a kutatásban nem is mutatott összefüggést a konzervativizmussal.
Olofssonék szerint a rossz szagokkal szembeni undor a különböző társadalmi csoportok elkülönítésének vágyával függ össze: néhányan a deviánsnak tekintett embereket a kellemetlen illatokhoz hasonlóan kívánnák elzárni maguktól, ezért hajlamosak az olyan vezetőkre szavazni, akitől ezt remélik.
A kulturális antropológia és az orvosi embertan régóta foglalkozik azzal, hogy a „tisztaság” és a „szenny”, illetve a „kórokozókhoz” való viszony szimbolikus kérdés is; hogy mi számít piszkosnak, mitől szabad undorodni, társadalmi-kulturális kérdés is. A kutatók ezzel együtt itt némileg biologizálják az összefüggést, és azt hangsúlyozzák, hogy a politikai attitűdöknek részben biológiai gyökerei vannak. Ez mostanában újra elég népszerű kutatási terület, de azért érdemes megjegyezni, hogy az összefüggés bonyolultabb is lehet: lehetséges például, hogy nem csak a politikai mániáink erednek az ösztöneinkből, de a szaglásunk is „tanulható”: ideológiának megfelelően monomániánkká válhat a piszok elleni elkeseredett harc, de az is lehet, hogy éppen az válik illendő píszívé, hogy nem fintorgunk akkor sem, ha egyébként ahhoz lenne kedvünk.
(Borítókép: Sasha / Getty Images Hungary)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon