Ezreket mentene meg egy kombinált szer
A koleszterinszintet csökkentő sztatint és valamely vérnyomáscsökkentő szert tartalmazó polipirula évente több ezer szívrohamot és szélütést előzhetne meg - állítják brit kutatók a PLoS ONE című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.
A kis méretű követéses vizsgálatba 84 ötven évnél idősebb embert vontak be a University of London kutatói. A kombinált pirulában a sztatin mellett három ismert és gyakran alkalmazott vérnyomáscsökkentő egyike volt, ezeket három hónapon keresztül szedték a páciensek, miközben a kontrollcsoport véletlenszerűen kiválasztott tagjai placebót kaptak.
Három hónap elteltével a csoportok tagjai anélkül, hogy a tablettájuk összetételéről tudtak volna, hatóanyagot cseréltek: akik addig placebót kaptak, azok a következő negyedévben hatóanyag-tartalmú pirulát szedtek, és fordítva.
A vizsgálati eredmények elemzése azt mutatta, hogy a kombinált pirula átlagosan 12 százalékkal csökkentette a vérnyomást és 39 százalékkal a koleszterinszintet. Szakértők számítása szerint csak Nagy-Britanniában évente 94 ezer ötven év feletti embert mentene meg a kombinált pirula a szívrohamtól vagy a szélütéstől.