Sztálin és a jeti

Nemrég megint arra ugrott rá a világsajtó, hogy megtalálták Indiában a hegyi ember szőrét, később kiderült, hogy csak egy leleményes jetipóló-kereskedő keverte össze saját hajszálát egy oposszuméval. Nem sokkal később Georgiában két vadász jetitetemet adott el Bigfoot-vadászoknak, amiről kiderült, hogy csak egy kitömött Halloween-jelmez volt lefagyasztva. A legenda megőrzéséért szélsőséges eszközökhöz folyamodnak a rajongók, és a céljukat el is érik: a jeti újra és újra hallat magáról, a kabalafigurák és pólók iránti kereslet pedig hirtelen megugrik. De ki vagy mi is valójában a jeti? Hányféle szőrös embert ismerünk? Sztálinnak tényleg volt majomember-hadserege?

Sokat utazik

Bigfootnak számos más elnevezése is akad, ezek általában a "hó", "vad", "ember", "óriás" és "medve" szavakat illesztik egymás mellé más-más összetételben. Érdekes, hogy az elnevezés még az első jetiészlelések színhelyén, Szibériában sem egységes, számos névvel illetik a nagy erejű lényt, ami arra enged következtetni, hogy nem egyetlen legenda járta körbe a vidéket. A bujkáló, magányos óriást Nepálban kanchanjungai démonnak nevezik, Ausztráliában yowiesnek, Észak-Amerikában bigfoot vagy gogote néven emlegetik, de ismerik a Fülöp-Szigeteken és Hawaiin is, mindez pedig két dologra utal: vagy számos populációja létezik a nagy és szőrös emberszabásúnak, vagy csak egy példány létezik belőle, aki rendkívül sokat utazik körbe-körbe a világban.

Számtalan történet kering a jeti körül, ezek többsége a lényt az emberhez hasonlónak állítja be, emiatt a hívők már-már emberi értelemmel ruházták fel a lényt, aminek aztán megtalálták a tudományos okát is. A spekulációk szerint ugyanis a jeti valójában egy félmillió éves főemlős, a Gigantopithecus leszármazottja, de felmerült az a verzió is, hogy egy korai emberfaj, a homo erectus vagy a neandervölgyi utódja, akiket aztán a cro-magnoniak szorítottak vissza a lakhatatlan területekre. A tudósok többsége persze a térdét csapkodja ezekre a feltevésekre.

A jeti születése nyugaton

A lakatlan területeken élő majomszerű lényekről már a 18. században említést tesznek Szibériában. Prémvadászok meséltek az idelátogatóknak, hogy éjszakánként félelmetes üvöltést hallanak, hajnalban pedig óriási lábnyomokat találnak a hóban. A Himalája népeinek szóbeszédeit a jetiről először B. H. Hodgson jegyezte le 1832-ben, akit nepáli kísérői ijesztgették azzal, hogy láttak egy magas, hosszú szőrű lényt. 1889-ben egy brit katonatiszt, L. A. Waddell bukkant óriási, beazonosíthatatlan lábnyomokra az indiai Szikkim területén. A helybeliek nem csodálkoztak, mint elmondták, gyakran meggyűlik a bajuk a jetivel. Tegyük hozzá, hogy a macskadémonról és egyéb bosszúszomjas lényekről ugyanezt mondták volna, ha esetleg rákérdeznek, hiszen a helyi lakosok állításuk szerint napi kapcsolatban vannak a különféle túlvilági lényekkel. Tibet ősi vallása, a bön, dacára a buddhizmus elterjedésének, élénken megmaradt a helyiekben.

A huszadik század első felében, amikor a Himaláját egyre több nyugati látogatta, elkezdtek szállingózni a hírek olyan emberekről, akik saját szemükkel is látták a jetit, vagy annak lábnyomát. 1925-ben N.A.Tombazi fotós számolt be arról, hogy a nepáli hegyekben látott egy ruhátlan óriást, amint a rododendronbokrok között gyökerekre vadászott. Az ötvenes évektől aztán tömegesen indultak meg a jetikutató expedíciók, de lábnyomokon és a helyi kereskedőknél fellelt ismeretlen eredetű fogakon és csontokon kívül nemigen találtak szabad szemmel kivehető nyomokat. De a rejtélyes lény mégis hátrahagyhatott valamit: nagy szenzációt keltett, hogy 1957-ben a Tom Slick által vezetett kutatás rábukkant egy ismeretlen fajtájú élősködőre. Mivel minden állatnak megvannak a saját parazitái, a felkért kutató, Bernard Heuvelmans ebből arra a következtetésre jutott, hogy a parazita léte egy addig ismeretlen állatfajt is feltételez, vagyis akár még a jetitől is származhat.

Skalp

A "bizonyítékok" számos további fajtája fellelhető, a csontokon, szőrszálakon túl levágott kezeket és skalpokat őriznek különböző kolostorokban (az eddig megvizsgáltak mindegyike hamisítvány volt). Mindenesetre a DNS-vizsgálatok által beazonosíthatatlan szőrcsomó esete nem egyedülálló a történelemben. Az első 1951-ben történt, amikor a Daily Mail egy cikket közölt egy jetiskalpról, amit a Pangboche kolostorban a buddhista szerzetesektől vásárolt egy utazó. A skalp vizsgálatát Frederic Wood Jones professzor végezte, aki nem talált egyezőséget egyetlen más állatcsoport szőrével sem, azt viszont megállapította, hogy a skalp valójában nem is skalp, hiszen nem fejről, hanem egy állat válláról származik. 1960-ban Sir Edmund Hillary is beszerzett egy skalpot a Khumjung kolostorból, amiről aztán kiderült, hogy valószínűleg egy helyi kecskefélétől származik.

Még 2001-ben is végeztek DNS-vizsgálatot egy bhutáni szőrmintával, az a vizsgálat nem talált egyezőséget más ismert helybéli állattal. Hozzá kell tenni, hogy a DNS-vizsgálat során az ismeretlen mintát más, az adatbázisban tárolt mintákkal hasonlítják össze, és persze lehetetlen minden ismert fajon végigfuttatni a tesztet, így ez az eljárás sem tekinthető perdöntő bizonyítéknak.

Később fotókat is készítettek az Amerikában csak Bigfootként emlegetett óriásról, de ezek egytől egyig homályos és kivehetetlen felvételek voltak. A jeti létezésére a rajongók első számú bizonyítéka azonban az az 1967-es felvétel, amin Roger Patterson és Robert Gimlin épp egy menekülő példányt kapnak lencsevégre. A Bigfoot-hívők állítása szerint lehetetlen ilyen élethű kosztümöt készíteni, a felvétel egy valódi példányt örökít meg. A felvételt megvizsgáló szakértők egy része azt állította, a lény mozgásmechanizmusa megfelel annak, ami egy ekkora lénytől elvárható.

Noha Patterson a halálos ágyán megesküdött a felvétel eredetiségére, az egyik kameraüzlet tulajdonosa azt állította, a férfi bevallotta neki, hogy mivel rákos, a hamisítvánnyal a feleségének akar jövedelmet biztosítani. 1996-ban a Fox tévécsatorna is készített egy kamu felvételt, a "snow walker" filmet, amin egy sötét színű folt mozog a hóban, a csatorna ezzel is jelezte, hogy nem kell mindent elhinni, amit a képernyőn látunk.

A történelem eddigi legkitartóbb hamis Bigfoot-lábnyomkészítője mindenképpen Ray L. Wallace volt, aki az ötvenes évektől állítólag egy hatalmas faragott talp segítségével megszállottan gyártotta a szenzációkat keltő nyomokat. Miután 2002-ben, 84 éves korában meghalt, családja a nyilvánosság elé tárta a faragványt, amivel elmondásuk szerint Ray Kaliforniában a lenyomatokat készítette. Más családtagok viszont azt állítják, hogy nem Ray Wallace csapta be az embereket az állábnyomokkal, hanem saját családja járatta a bolondját a férfival, aki megszállott Bigfoot-rajongó volt, vagyis a férfi nem is tudott a műlábról.

Nevető láma

A szkeptikusok azt is állítják, hogy nem egy titokzatos lény, hanem a tibeti örvös medve, a himalájai vörös medve vagy a tibeti kék medve áll a háttérben, esetleg mindegyik, hiszen a medve a nagy hóban sokszor úgy halad, hogy a hátsó lábaival a mellső lábainak nyomába lép, így nyomai kétlábú lényre utalnak. Ezt természetesen cáfolja mindenki, aki közelről látta a nyomokat, leginkább a helyi serpák, akik annyira ismerni vélik a rejtélyes fajt, hogy mindjárt több típusát is meg tudják különböztetni, és saját bevallásuk szerint a medvét is felismerik. Nyugatról érkezett szemtanúk is beszámolnak személyes találkozásokról, a jetiről írt könyvében Reinhold Messner, a híres hegymászó elmondja, hogy többször is találkozott a lénnyel. Először szkeptikus volt, és maga is a tibeti medvéknek tulajdonította a falusiak babonáit, de későbbi nyilatkozatai alapján úgy tűnik, mégis meggyőzték személyes tapasztalatai. Még a dalai láma is tőle érdeklődött, vajon létezik-e a titokzatos hegyi ember, a Chemo (arrafelé így nevezik), majd miután a német származású hegymászó biztosította őt a lénybe vetett hitéről, a láma nevetve azt állította, szerinte Messner is egy jeti.

Sztálin is

A jetikkel való kapcsolatfelvétel egyébként számos előnnyel is járna, az evolúciós tanulmányok előrehaladásán túl. A majomemberek gyakorlati hasznosítása felmerült már az 1920-as évek Szovjetuniójának pártvezetői fejeiben is, Sztálin állítólag egyenesen remek ötletnek tartotta a kevesebbet agyaló, annál több munkát bíró ember-majom-hadsereg létrehozását. A kísérleteket vezető Ilja Ivanovics Ivanov minden támogatást megkapott, és Afrikában megindultak az új nemzedék gyártásának első kísérletei Franciaország támogatásával. A kísérletek kezdetlegesek voltak: először emberi spermával próbálták megtermékenyíteni a csimpánzokat, majd fordítva, de ehhez már vissza kellett utazni a Szovjetunióba, a francia gyarmat kormányzójánál ugyanis ez az ötlet már kiverte a biztosítékot. A feladatra kiszemelt orángután azonban meghalt, mielőtt spermájával megtermékenyíthették volna az öt orosz önkéntest, és mire az utánpótlást jelentő majmok megérkeztek volna a Szovjetunióba, a kísérletet támogató Gorbunovot eltávolították a pozíciójából, és a kísérleteket leállították.

Nincs vége

Napjainkban is folynak kutatások. A bizonyítékokra vágyó Searching For Bigfoot Inc. tagjai nem adják fel a keresést, az Amerikában található "lelőhelyek" közül sokat egész évben látogatnak. Erdőkben túráznak, vagy felkeresnek más hívőket, és nagyítóval nézegetik egymás szárított lábnyommintáit. Ők a legutóbbi átverés, a fagyasztott jetitetetem áldozatai, hiszen néhány hete ez a Menlo Park-i cég vásárolta meg azt a műjetit, amiről kiolvasztva kiderült, hogy egy kitömött jelmez, amire emberi fogakat, hajat és egyéb valódinak tűnő tartozékot ragasztottak. "A szívünk szakadt meg" - nyilatkozott a Fox tévécsatornának Bob Schmalzbach, az egyik jetivadász.

"JavaBob" a cikk készültekor is éppen egy expedíción vett részt, így nem tudott kérdéseinkre válaszolni. Érezhetően nem szívesen nyilatkozik, valószínűleg éppen elégszer keresték meg őket a legutóbbi égésük után. Egy rövid levélváltásban annyit elárult, hogy Texas a legizgalmasabb terület, a legnagyobb fogások arrafelé születnek. Jó néhányan összeverődnek, és lábnyomokat keresnek, messze a civilizációtól és a térerőtől.

A Tibetbe érkező kalandorok hihetetlennek tűnő történetei rendkívül divatosak lettek a múlt század elején, és a repülő szerzetesekkel és szellemlényekkel való találkozások mellett a jeti-szemtanúk történetei is keresettek lettek a kalandokra kiéhezett a nyugati civilizáció számára. A Himalája olyan rejtélyes hellyé változott az európaiak szemében, ahol bármi megtörténhet, és meg is történik. Később a fantasztikus beszámolók nagy részéről kiderült, hogy alaptalan állítások tárházai, így a jeti is beállt a kitalált történetek sorába. A folyamat a mai napig tart, a nyugati világ szemében a Himalája mindig is barbár, de mégis vonzó hely maradt, ahová egyszer el kellene nézni.

Akár létezik, akár nem, a jeti ismertebb, mint Michael Jackson, mozifilmekben, számítógépes játékokban, zenei slágerekben szerepel. Emlékezzünk Chewbakkára a Star Warsból, vagy Boborján alakítására, és gyanúm szerint a South Park-i medvedisznóembert is a havasi rém ihlette. A weben található játékok arra is lehetőséget adnak, hogy akár megborotváljuk a jetit, vagy épp a pingvinekkel való célba lövést gyakorolhatjuk vele. A jeti tehát köztünk él, mégis nagyon meglepődnénk, ha a létezése egy nap tényleg bebizonyosodna.