Szegény Lajka kutya élve megsült
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
Sokan ismerik Lajkát, az űrrepülés történetének első kutyáját: nemcsak hogy ő volt az első állat az űrben, de ő volt az első Föld körül keringő állat is. Sorsa viszont szomorúbb, mint ahogy azt a szovjet propaganda évtizedekig elhitette az emberekkel.
Az ötvenes években a tudósok még nem sokat tudtak arról, milyen hatással van az élő szervezetre az űrrepülés: akkoriban éppen hogy csak felment az első műhold, a Szputnyik–1. Ezért kitalálták Lajka kutya küldetését, hogy kiderüljön, túlélhető-e a földi légkör elhagyása. A tudósok egy része akkor úgy hitte, hogy az emberi szervezet nem élheti túl már a startot sem, de ha ez még sikerül is, az űrben uralkodó körülmények biztos megölik.
Jó választásnak tűnt, hogy egy emlőst küldjenek fel az ember előtt. Lajka kóbor kutya volt, a moszkvai utcákról fogták be. Eredetileg Kudrjavkának (Bodrinak) hívták, csak később kapta másik, magyarul Ugatóst jelentő nevét. A szukát két másik kutyával együtt képezték ki, aztán végül őt választották, hogy 1957. november 3-án a Szputnyik–2 fedélzetén kilőjék az űrbe.
Lajka pár órával a start után elpusztult túlmelegedésben, valószínűleg azért, mert az egyik modul (R-7) nem tudott leválni a hasznos tehertől. A halál valódi okát egészen 2002-ig titokban tartották az illetékesek, és akkor sem verték nagydobra. Helyette évtizedekig az volt a hivatalos verzió, hogy a kutya a fellövés után hat nappal halt meg, amikor kifogyott az oxigénből.
A kutyáról mozgókép is fennmaradt (update: csak nem arról, a videón Belka látható, a Szputnyik–5-ről, aki már túlélte a repülést):
A kísérlet viszont bemutatta, hogy az emberek is képesek lehetnek túlélni az indítást, ami hatalmas lökést adott a NASA űrprogramjának is, hiszen úgy érezték, nagyon lemaradtak az űrversenyben. Az első kísérletek után még rengeteg állat ment az űrbe, még 1998-ban is, legutóbb pedig gekkókon tanulmányozták az űrszexet. 2008 áprilisában az oroszok szobrot állítottal Lajkának a moszkvai bázison, ahol felkészítették a végzetes utazásra fél évszázaddal korábban.
Rovataink a Facebookon