Egy ország megvalósította a Nemzeti Elhízás Rendszerét

Nauru egy apró szigetország a Csendes-óceán déli részén, Új-Zélandtól északra, 21 négyzetkilométer a területe, annak is a nagy része lakhatatlan, a maradékon nagyjából 10 ezren élnek. Ez az ország vezeti toronymagasan a WHO világ legkövérebb országai toplistáját: a felnőtt lakosok átlagtömege 100 kiló, a túlsúlyosak aránya a férfiak között 97, a nőknél 93 százalék. Az elhízottak aránya 71%, ez 30 feletti testtömegindexet jelent. A testtömegindexét ön is kiszámolhatja például itt, de hogy legyen mihez viszonyítani: 30-as BMI azt jelenti, hogy valaki 175 centis magasság mellett 92 kilót nyom. Na ennél kövérebb Nauru bő kétharmada. A járványszerű elhízás egyenes következménye, hogy a lakosság 40 százaléka cukorbeteg.

De hogyan alakulhatott ez ki egy igazi trópusi paradicsomban?

Naurun a bennszülöttek évezredekig pont úgy éltek, mint Polinézia többi szigetén: halásztak (vadászni nem vadásztak, mivel a szigeten egyetlen emlős állat sem honos), kókuszt és trópusi gyümölcsöket termesztettek, és kicsattanóan egészségesek voltak. Az idill egészen a 20. század közepéig tartott, amikor a 2. világháborúban a japánok elfoglalták a szigetet, az ausztrálok felszabadították, aztán a helyiek kikiáltották a függetlenséget, és eközben valaki észrevette, hogy a sziget nagy része azért lakhatatlan, mert a területének 90%-át több méteres foszfátréteg borítja. Ami egyébként teljes egészében tengeri madarak évszázadok alatt összegyűlt ürülékéből származik.

Fotó: Torsten Blackwood / AFP

A hatvanas évektől a külszíni fejtéssel kitermelhető foszfát hatalmas pénzeket hozott az országnak, amit még tetézett, hogy az ország hamarosan adó- és pénzmosó paradicsommá is változott. Az adókat teljes egészében megszüntették magánemberek számára. Volt például időszak, amikor bárki alapíthatott hivatalosan elismert bankot Naurun, ehhez kizárólag 25 ezer dollárt kellett letennie, és semmi mást nem értek tőle. A hetvenes években Naurun volt a világon a legmagasabb az egy főre jutó GDP. A hatalmas pénzekkel az állam különféle, improvizáltnak tűnő befektetésekbe fogott, például szállodaláncokat vett Ausztráliában, és nemzeti légitársaságot indított. Egy időben annyi Boeingjük volt, hogy az ország lakosságának 20%-át fel tudták volna ültetni rájuk.

A hirtelen jött gazdagsággal nem csak az állam nem tudott igazán mit kezdeni, de az állampolgárok sem. A nauruiak abbahagyták a munkát, mert nem volt szükségük rá a megélhetéshez. Ma az ország lakosságának 90%-a munkanélküli. Aki dogozik, annak 95%-át az állam foglalkoztatja. A helyiek felhagytak a halászattal és a gyümölcsök fogyasztásával, és rákaptak az Ausztráliából behozott ételekre, ijesztő mennyiségben kezdték el fogyasztani például a cukros üdítőitalokat. Mivel a kövérség hagyományosan a jólét, a megbecsültség, és a magas társadalmi rang jele volt, senki sem aggódott igazán, amikor a teljes lakosság elkezdett ijesztő ütemben hízni.

Mostanra a foszfátbányák nagyrészt kiürültek, a felhalmozott tartalékok elfogytak, a GDP fejenként 5000 dollárra zuhant vissza (ez Kongó és Szváziföld szintje, a magyar adat negyede). Az ország a csőd szélén áll, ausztrál segélyből tartja fenn magát. A sok kövér naurui meg csak néz egymásra, hogy ez az egész hogy történhetett.

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!