Zendülésből nőtt ki a világ legkisebb népe

Mi itt Európában hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Monaco, San Marino vagy Lichtenstein úgynevezett kis ország. Pedig mindegyikben több mint 30 ezren élnek, ami valóságos tömegnyomor a Pitcairn-szigetekhez képest. Ez a szigetcsoport ugyanis a maga 50 fő körüli népességével a világ legkisebb populációjú önálló közigazgatással rendelkező területe.

A Pitcairn-szigetek a brit tengerentúli területek közé tartozik, vagyis nem része az Egyesült Királyságnak, de a szuverenitása alá tartozik: elismeri a brit királynő fennhatóságát, de saját kormányzat irányítja. A ma fennálló tizennégy ilyen államból ez a szigetcsoport az egyetlen, amely a Csendes-óceánon található, Új-Zéland és Dél-Amerika között félúton.

A csoport négy szigetből áll, ebből három korall (Henderson-sziget, Ducie-atoll, Oeno-atoll), a névadó Pitcairn-sziget pedig vulkanikus. Mivel csak ez utóbbin élnek emberek, a sziget populációja megegyezik a teljes csoportéval. A négy sziget együtt mindössze 47 négyzetkilométeres, de olyan messze vannak egymástól, hogy felfedezésük (majd újra- és újrafelfedezésük) teljesen különböző időpontokra esett.

A négy szigetből kettőt már portugál felfedezők is észrevettek 1606-ban, de a Pitcairn-sziget végül csak 1767-ben, az először meglátó angol tengerészkadétról kapta a mai nevét. Mivel azonban a hajón nem állt rendelkezésre megfelelő mérőműszer, továbbra is nehezen megtalálható maradt, Cook kapitánynak nem is sikerült ráakadni 1773-ban.

Felkel, letelepszik

A szigeten valószínűleg a tizenötödik századig éltek polinéz őslakosok, de az európaiak érkezésekor már évszázadok óta lakatlan volt. Végül csak 1790-ben népesült be. Nem is akárkik telepedtek le: a Bounty hajón kitörő híres lázadás felkelői botlottak bele újra, miközben az angol haditengerészet megtorlása elől menekültek. A legénység nagyjából fele annyira rákapott a polinéziai életmódra a Tahitit töltött öt hónap alatt, hogy nem is akartak visszatérni Angliába. Inkább elfoglalták a hajót, kirakták a kapitányt és hű embereit, aztán elindultak új otthont keresni. Végül Pitcairn jelentette a végállomást.

Kilenc lázadó, illetve a magukkal hurcolt tahitiak (hat férfi, tizenegy nő és egy csecsemő) alkották a sziget új lakosságát. A megérkezés után elégették a Bounty-t, nehogy valaki elszökjön az amúgy sem kifejezetten népes populációból. Eleinte nem ment zökkenőmentesen az új élet, egymást öldösték különböző konfliktusok miatt, amin az újonnan épített pálinkalepárló sem segített.

Végül John Adams vezetésével belejöttek a békés együttélésbe, a tahitiak is felvették a kereszténységet, és nyugodt, földművelő közösséggé váltak. (A mezőgazdaság ma is fontos a szigetnek, de elsődlegesen a turizmusból élnek. Híres viszont a mézük, amely a királynő kedvence.)

Adams később amnesztiát is kapott, és Adamstown, a sziget fővárosa ma is őrzi a nevét. A sziget 1838-ban vált brit gyarmattá, és rögtön a nőknek is szavazati jogot adtak, a világon az elsők között.

A szigetnek jelenleg 51 állampolgára és további 6 ideiglenes lakója van. Ezzel messze lemaradnak a világ második legkisebb népességű területétől, az Ausztráliához tartozó Kókusz (Keeling)-szigetektől, ahol majdnem hatszázan élnek.

Bár a létezése óta biztos utolsó helyezetett a népességi listán, a mostani szám még Pitcairn mércéjével mérve is alacsony. Pedig korábban még az is előfordult, hogy annyira kinőtték a szigetet, hogy 1856-ban új lakhelyet kértek a brit kormánytól. Meg is kapták Norfolkot, ahová mind a 193 fő át is költözött. De lehet valami a pitcairni levegőben, mert a következő években többen is visszaszivárogtak közülük. A csúcsot 1937-ben érték el 233 fővel, azóta a lakosság nagy része elvándorolt, elsősorban Új-Zélandra.

A jelenlegi népességszám viszont olyan alacsony, hogy az előrejelzések szerint a szigetet már a közeljövőben teljes elnéptelenedés fenyegeti. Utoljára 2010-ben született gyerek, de korábban előfordult, hogy tizenhét évig nem jött világra új lakos. Emellett bevándorlók sem érkeznek, hiába próbálkozik a kormány a szigetre csábításukkal.

A lakosság nagy része még ma is a lázadók és polinéz foglyaik leszármazottai, és egy saját nyelvet, a pitkernt beszélik, amely a két népcsoport nyelvének keveredésével jött létre, és itt meg is csodálható belőle néhány kifejezés.