Zsidók, tetvek és a hülyére vett nácik

A zsidók élősködők, tetvek, kiirtandó kórokozók  —  sulykolta a náci propaganda. A háborúk rettegett járványaiért úgyszintén a zsidókat okolták, a gettókat közegészségügyi szempontokra hivatkozva vették karantén alá. A népirtó rendszer előszeretettel használta a higiéniai retorikát, a zsidó orvosokat azonban nem tudták nélkülözni, a Wehrmacht tífusz elleni küzdelmét a buchenwaldi koncentrációs táborból az ő segítségükkel akarták megnyerni a nácik. És eközben nagyon keményen át lettek verve.

Háborúban az ellenséges fegyverek és őrült politikusok után a tetvek jelentik a legnagyobb veszélyt a katonára. A XIX. század közepéig egy harctéri sebesülésre öt fertőzés okozta veszteség jutott, a modern kor minden korábbinál pokolibb háborúiban pedig újra ezrével szedték áldozataikat a békeidőben már visszaszorult kórok. A második világháborúban a tífusz először a gettókban tűnt fel — lehet számítani erre, ha tucatnyi embert zsúfolnak egy szobába. A németek a középkorból ismert karanténnal próbálták elejét venni a járványnak; a zsidóknak pedig nagyjából azt a lehetőséget hagyták, hogy válasszanak az éhhalál, a fertőzés, valamint a gettó elhagyásáért figyelmeztetés nélkül érkező golyó között.

Így volt ez Lembergben is, miközben a város kutatóintézete éppen a világ első tífusz elleni vakcináján dolgozott. Rudolf Weigl laboratóriuma azonban szép csendben menedéket nyújtott egy sor lengyel ellenállónak, és a németek háta mögött segítette a gettó lakóit is. Több száz lengyel értelmiségi talált itt menedéket; ők a tudomány szolgálatában önkéntesen vállalták, hogy naphosszat szívják tetvek a vérüket. A tetvek még mindig jobbak voltak, mint az SS, a német katonák pedig parancsba kapták, hogy ne bántsák a tífusz elleni intézet önkénteseit, hiszen a rajtuk hízott élősködőkből tenyésztik ki a baktériumokat, melyek a katonák oltásához használt vakcina kifejlesztéséhez nélkülözhetetlenek.

A szérumot ugyanis nem a gettóba, hanem a Wehrmachtnak szánták. A lembergi oltóanyag el is jutott a harmadik birodalom hadseregébe, emiatt Weiglt a háború után kollaborációval is vádolták. A tudós később mégis megkapta a „Világ Igaza” címet az izraeli államtól, elsősorban azért, mert a szérumból titokban a súlyosan fertőzött gettóba is juttatott. A németek tífusz elleni háborújának igazi meghekkelése azonban még hátravolt, és a sors úgy hozta, hogy azt egy koncentrációs táborban fogvatartott zsidó orvos kövesse el.

Buchenwaldban a lemberginél hatékonyabb és biztosabb vakcinát akartak készíttetni a náci orvosok, méghozzá a Pasteur Intézet francia módszere alapján. Az eljárást azonban nem ismerték pontosan, és nem is volt a táborban olyan német tiszt, akinek ez lett volna a szakterülete. A bonyolult fejlesztést így hát a lágerlakókra bízták:

A láger 50-es blokkjában folyó nagyszabású munkába azonban már az elején komoly hiba csúszott. A jobb körülmények reményében sokan jelentkeztek az orvosi csapatba, olyanok is, akik soha nem jártak kutatóintézet közelében. A vakcinológiát valamennyire ismerő egyetlen doktornak egy cukrásszal, egy kommunista munkásvezérrel és egy tornászedzővel kellett volna megoldania azt a problémát, amin máshol tapasztalt mikrobiológusok dolgoztak évekig.

Miután ez nem sikerült nekik, az SS a lembergi Weigl professzor egyik tanítványát is a táborba vitte. Ludwik Fleck azonnal rájött, hogy a „kutatók” addig teljesen rossz úton jártak, és a kísérleti nyulak vérsejtjeit nézték tífuszbaktériumnak. Erről a felfedezésről azonban nem szóltak a németeknek. Ugyan nemsokára rájöttek, hogyan lehet valódi vakcinát készíteni, de a hatástalan kamuszérumot is tovább gyártották. Ettől fogva két oltóanyagot állítottak elő: az igazit a buchenwaldi tábor foglyainak és saját barátaiknak adták, a semmire nem jót pedig nagy tételben küldték a frontra a Wehrmacht állományának beoltására. Ha a német orvosok gyanakodni kezdtek, hogy miért van még mindig annyi megbetegedés a hadseregben, természetesen a „jó” anyagból küldtek mintát a berlini laborokba ellenőrzésre.

A tudományfilozófusként is fontos életművet maga után hagyó Ludwik Fleck által szervezett gigantikus buchenwaldi átverés egészen a háború végéig, a tábor amerikai felszabadításáig tartott. A vezető náci orvosok csak a nürnbergi perben szembesültek vele, hogy mindvégig hülyére voltak véve. Amikor ezt egyikük, Joachim Mrugowsky megtudta, felháborodottan az orvosi etika megsértéséről beszélt, de a tárgyalóterem közönsége zavartan nevetett — Mrugowsky volt ugyanis a Ciklon-B egyik kifejlesztője.

Részlet a Spektrum műsorából.