![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Madárszaros szigetet bárki elfoglalhat
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
-
Piros ruhás nők, sportolók, alkohol: ezt imádják bennünk legjobban a szúnyogok
- Milyen gyakran kell mosni az ágyneműt? Itt a tudomány válasza
- Soha ne fogadjon el táplálkozási tanácsokat egy százévestől
- Miért szeretjük jobban azokat, akik szívességet kérnek tőlünk?
- Az ember, akinek egy nap alatt kinőtt egy vulkán a kukoricaföldjén
A guanó vagy ismertebb nevén madárszar kiváló tápanyagforrás, ezért sokáig előszeretettel használták a termőföldek trágyázására. Peru már az 1800-as évek közepétől madárszar-nagyhatalomnak számított, az éppen függetlenedő ország virágzó bizniszt húzott rá az akkoriban felfedezett guanószigetekre.
Nem csoda, hogy másnak is fájt a foga az értékes ürülékre. Madárszar-rovatunkban korábban már írtunk a guanóháborúról, amely éppen emiatt tört ki az egykori gyarmatosító spanyolok és a szomszédos dél-amerikai országokkal megtámogatott Peru között.
A madárszariparból azonban az Egyesült Államok se akart kimaradni. Mire azonban észbe kaptak, a britek már monopolhelyzetbe kerültek a dél-amerikai guanólelőhelyekről származó fehér arany kereskedelmében. Az amerikai farmerek szívesen kitermelték volna a maguk madárszarkészletét, de ehhez meg az ország adottságai nem voltak megfelelőek.
![465748294](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1102/11029/110290/11029051_46b827db589b748d546946b64bc47bd4_wm.jpg)
Mi lehetne alkalmasabb az értékes nyersanyag összegyűjtésére, mint egy kellemesen forró klímájú, nyugodt kis lakatlan sziget, amelyet háborítatlanul szarhatnak tele a megpihenő madarak? És mit tehet egy felelős honatya, ha se a termelésben, se a kereskedelemben nem talál helyet a piacon, de nem akar kimaradni a kor nagy üzletéből? Hát hoz egy törvényt, amely szerint bárki elfoglalhatja a gazdátlan guanószigeteket, ha becsületesen kitermeli az ott talált javakat.
Az élelmes törvényalkotó William H. Seward szenátor volt, az ő javaslata alapján fogadta el a szenátus 1856. augusztus 18-án a Guanó-szigetek törvényt. Eszerint
- amelyik amerikai állampolgár madárszaros szigetet talál, az ország nevében bejelentheti az igényét a területre,
- persze csak akkor, ha lakatlan, és még semmilyen másik állam joghatósága alá nem tartozik,
- ilyenkor se automatikus a dolog, az elnök jóváhagyására is szükség van.
Ha viszont mindez stimmel, a büszke felfedező exkluzív jogot kaphat arra, hogy a szigetre költözzön, már ha ezt azért tenné, hogy begyűjtse a kiszáradt ürüléket, és eladja az Egyesült Államoknak. Persze a kormány résen volt, és számára jutányos hatósági árat is szabott a guanókereskedelemnek.
A guanótörvény végül több mint száz kisebb-nagyobb szigetet hajtott az USA fennhatósága alá, köztük olyat is, amely később fontos légi bázisnak bizonyult a második világháborúban.
A legjobb persze az az egész történetben, hogy a törvény még mindig érvényben van, vagyis elméletileg akár ma is bejelentkezhetne bárki egy-egy új szigetért, bár mostanában már jóval nehezebb szabad prédát találni.
Legutóbb 1996-ban akart egy jogtudatos állampolgár ilyen módon szigethez jutni. A kiszemelt Navassa egyszer már elkelt ugyanilyen jogcímen, de később a szarkitermelő cég kivonult róla, aztán a kormány építtetett rá világítótornyot, végül azonban újra elhagyatottá vált.
Egy Bill Warren nevű pasadenai lakos csapott volna le rá, hogy meglovagolhassa a biodivat miatt újra népszerűvé váló guanóbizniszt. Eleinte nem foglalkoztak vele, erre beperelte az államot, mondván, hogy a késlekedés máris 50 millió dolláros bevételkiesés jelentett neki. Végül 2000-ben utasították el végleg a kérelmét, mert a bíróság szerint a világítótornyos projekttel az állam már közvetlenül a maga tulajdonába vonta a szigetet. Szar ügy.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Rovataink a Facebookon