Merényletre készült, de az elnök verte félholtra őt

John Wilkes Booth megvan? Lee Harvey Oswald? Na és Richard Lawrence? Nem? Pedig Lincoln és Kennedy hírhedtté vált gyilkosához hasonlóan Lawrence is merényletet követett el egy amerikai elnök ellen. Sőt, ő volt az első, aki ilyesmivel próbálkozott. Valószínűleg azért nem vált hasonlóan híressé a neve, mert csúfos kudarcot vallott: Andrew Jackson a sétabotjával úgy elverte, hogy már örülhetett, mire végre letartóztatták. A büntetést viszont megúszta, mert megállapították, hogy elmebajos.

A washingtoni Lawrence angol származású volt, 12 éves korában költöztek át az óceán túlpartjára. Gyerekkorában még nem tűnt problémásnak, régi ismerősei a tárgyalásán visszahúzódó, de rendes és szorgalmas fiúként írták le. Később szobafestőnek állt, és a történészek szerint a festékből párolgó erős kemikáliák hozzájárulhattak a harmincas éveire jelentkező mentális problémákhoz

1832 vége felé kezdett el szembetűnően furcsán viselkedni:

• Bejelentette a családjának, hogy visszatér Angliába, és eltűnt.
• Pár hónappal később hazatért, és közölte, hogy mégse utazott el, mert túl hideg volt.
• Nem sokkal később megint közölte, hogy Angliába utazik. Philadelphiáig jutott, majd újra hazatért. Azt állította, hogy bizonyos személyek megakadályozták, hogy külföldre utazzon, és a kormány is ellenezte a tervét.
• Azt is mondta, hogy a philadelphiai lapok kritikusan írtak az utazási terveiről, ezért inkább hazatért, hogy saját hajóra és kapitányra gyűjtsön.
• Ekkoriban a munkáját is otthagyta, mondván, hogy a kormány nagyobb összeggel tartozik neki. Lawrence szerint azért, mert ő III. Richárd angol király.
• Meggyőződése volt, hogy azért nem kap mégse pénzt, mert Jackson elnök ellenzi egy nemzeti bank felállítását.
• Az addig szerényen élő férfi elkezdett flancos ruhákban járni, és napi három-négyszer is átöltözött.
• Hajlamos volt órákig állni az ajtóban és az utcát bámulni. A környékbeli gyerekek elkezdték Richárd királynak hívni, de ő örült, mert nem értette, hogy csúfolják.
• Elkezdett magában beszélni, paranoiássá és agresszívvá vált.

Ilyen előzményekkel határozta el magát a merényletre, mert abban bízott, hogy ha Jacksont eltávolítja, Martin Van Buren alelnök végre engedélyezné az őt illető kifizetések megindítását. Hetekig figyelte az elnököt, majd végül 1835. január 30-án akcióba lendült.

Jackson épp egy kongresszusi képviselő temetéséről távozott volna a Capitoliumból, amikor Lawrence egy oszlop árnyékából a háta mögé ugrott, és lőtt. A fegyver viszont nem el-, hanem besült. Mivel előrelátóan két pisztollyal készült, a másikkal is megpróbálkozott, de az is felmondta a szolgálatot.

Az elnök ekkor vette észre a szerencsétlenkedő merénylőt. Nem jött zavarba attól, hogy épp meg akarták gyilkolni, inkább fogta a sétabotját, és agyba-főbe verte támadóját. Végül a jelen lévő képviselők és a tömeg lépett közbe, hogy ártalmatlanítsák Lawrence-t, vagy akkorra már talán inkább Jackson elnököt. Később megállapították, hogy valószínűleg azért csődölt be mindkét fegyver, mert az a típus különösen érzékeny volt a nedvességre, márpedig a merénylet napja kifejezetten párás volt.

A tárgyalás nem tartott sokáig: világos volt, hogy Lawrence-szel valami nagyon nincs rendben, ezért gyorsan felmentették. 1861-ben halt meg, élete hátralévő évtizedeit elmegyógyintézetben töltötte. Némileg vigasztalhatta, hogy 16 évvel túlélte Jackson elnököt.

A történet egyébként igazi sztárparádé: az Egyesült Államok hetedik elnökén kívül szerepelt még benne

• Davy Crockett, aki amellett, hogy segített lefogni a megvadult elnököt, nemzeti hős és mitikus figura volt;
• Francis Scott Key, aki Lawrence tárgyalásának ügyésze, egyben az Egyesült Államok himnuszának szövegírója volt.