A sisak, amivel megérezheti istent
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- A világ leghalálosabb kertjébe csak saját felelősségre és kísérővel lehet belépni
- 50 éves Lucy, a világ leghíresebb fosszilis popsztárja
- Jaj annak a férfinak, aki nem jól udvarol, megeszi a nő!
- Eljárt az idő a nyolc óra felett: négyórás az ideális munkanap
- A cikkcakkos tengerpartok az őrületbe kergetik a matematikusokat
Stanley Koren feltaláló és Michael Persinger 1990 környékén megalkotott egy sisakot – amit akkor még Koren-sisaknak hívtak –, hogy a homloklebeny stimulálásával vizsgálják az énképet, a kreativitást, a vallásos érzületeket. Miután több résztvevő, akin kipróbálták az eszközt, úgy nyilatkozott, hogy "érzik (isten) jelenlétét", gyorsan felkapták a kifejezést, és a találmányra hamar ráragadt az istensisak elnevezés. A jelenségről dokumentumfilmek is készültek.
Más idegstimulátorokhoz hasonlóan, amelyek alacsony erősségű mágneses mezővel működnek, a sisak nagyjából olyan erős mágneses mezőt hoz létre, mint egy vonalas telefon vagy egy hajszárító, és sokkal gyengébbet, mint mondjuk egy átlagos hűtőmágnes.
A sisakot eredetileg nem arra tervezték, hogy isteni látomásokat okozzon, hanem arra, hogy teszteljék Persinger agyi funkciókról alkotott hipotéziseit. Az egyik ilyen az úgynevezett vektoriális hemiszfericitás elmélet, amely szerint az ember saját énjének észlelése két összetevőből áll, az agy egy-egy oldaláról, és bár ezek együtt hatnak, a bal agyfélteke általában domináns.
Persinger szerint a két agyfélteke eltérően járul hozzá önmagunk érzékeléséhez, bizonyos feltételek mellett viszont két különálló énként jelenhetnek meg. Persinger és Koren arra tervezték a sisakot, hogy létrehozzák ezeket a feltételeket, és a két agyféltekét különválasszák az énképképzésben.
Második hipotézisük az volt, hogy ha a bal és jobb agyfélteke között megszakad a kapcsolat, az általában a jobb agyféltekében lévő, elnyomott én behatol a domináns, bal oldali énbe. Harmadik feltevésük szerint a mindenféle ufóélmények, látogatások, szellemek, előző életek és hasonlók éppen a második hipotézisben leírt hatással magyarázhatóak. Nem erre tervezték a sisakot, de megpróbálták azt is megvizsgálni, hogy a spirituális élmények valójában a halántéklebeny működéséből következnek-e.
Mint az várható volt, a sok feltételezésre épülő kísérlet hatalmas vitát keltett, hogy akkor most isten csak egy agyunkban keletkező kép vagy bármi más – értsük akár utóbbit is tudományosan vagy enélkül. A tudományos konszenzus valahol ott tart, hogy túlzás kijelenteni, hogy isten csak az agyban, azon belül is a halántéklebenyben létezne, ehhez minimum hozzájön még a szocializáció.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy az elmélet alapjait többször kritizálta a tudományos sajtó. Nem igazán sikerült még rendesen megismételni az újságírók és tévések inkább anekdotákra épülő beszámolóit. Az egyik tudóscsoport szerint, akiknek nem sikerült reprodukálniuk az eredményeket, a páciensek istenérzete valószínűleg inkább abból fakadt, hogy sugallták nekik ezt a lehetőséget.
És ha azt hinnénk, ezzel vége: 2015-ben egy másik kutatócsoportnak sikerült ugyanazokat az eredményeket kihoznia az eredeti kísérletekből. Aki ezek után kedvet kapott a sisak kipróbálásához, potom 650 dollárért megveheti szoftverestül, mindenestül. Angolul nem tudóknak nem ajánlják, ahogy 18 év alattiaknak, pszichiátriai kezelés alatt állóknak és epilepsziásoknak sem. Ja, és drogozás közben sem érdemes kipróbálni.
Rovataink a Facebookon