Miért zuhanyzás közben jönnek a legjobb ötletek?

Arkhimédész sztoriját mindenki ismeri: a derék ógörög tudós feladatul kapta az uralkodótól, hogy a koronája szétbarmolása nélkül állapítsa meg, mennyi aranyat spórolt ki belőle az ötvösmester. Eleinte tanácstalan volt, de a legenda szerint fürdés közben jutott eszébe a megoldás: ahogy a kádba merült, és a saját testével kiszorította a vizet, rájött, hogy ugyanezzel a módszerrel az is ellenőrizhető, a korona ugyanannyi vizet szorít-e ki, mint egy azonos súlyú színarany tömb, vagy többet, mert az arany pótlására használt, könnyebb ezüstből többet kellett felhasználni. És heuréka, megszületett a felhajtóerő fogalma.

Ebben a történetben ugyan az átlagosnál közvetlenebb kapcsolat van a világmegváltó ötlet és a tisztálkodás között, egyúttal mégis klasszikus példája annak a rejtélynek, amelyre manapság is sokunk rácsodálkozik: miért éppen zuhanyzás/kertészkedés/horgászás/vécén ücsörgés közben jutnak eszünkbe a legeredetibb ötletek?

Az a közös ezekben a remek gondolatokat szülő tevékenységekben, hogy mentális aktivitást kívánnak ugyan, de csak mérsékelten, épp annyira, hogy lefoglalják a tudatos gondolkodást, és teret engedjenek a csapongóbb gondolatoknak. Gyakorlatilag ilyenkor

A döntésekért felelős prefrontális kéreg ellazul, és az agy nyugalmi állapotában aktív alaphálózat (default mode network, DMI) működése kerül előtérbe, ami nem éppen ideális a máskor olyan hasznos összpontosításhoz, viszont kedvez a tudatos gondolkodás közben figyelmen kívül hagyott gondolattársításoknak.

Egy pár évvel ezelőtti tanulmány [pdf] számszerűsítette is a zuhanyzóhatást, eszerint az emberek 72 százalékára törnek rá ilyenkor a kreatív gondolatok.

Ilyenkor a környezet kellően monoton ahhoz, hogy kizárja a külső ingereket, miközben folyamatos elfoglaltságot jelent, de viszonylag alacsony figyelmet követel; viszont elég sokáig tart, illetve elég ismerős vagy komfortos ahhoz, hogy beindulhassanak a gondolatok.

Ha egy-egy konkrét problémán gondolkozunk, könnyen beleragadunk a megszokott kategóriákba és asszociációkba, de ha szabadabban folynak a gondolataink, könnyebben törnek ki a szokott mederből, és szülnek szokatlanabb kapcsolódásokat, váratlanul újszerű ötleteket. (Valami ilyesmire utal az angolból nehezen lefordítható “thinking outside the box” kifejezés is.) Ez magyarázhatja azt is, hogy amint rögzítenénk az ilyenkor felmerülő ötleteket (például jegyzetfüzettel ülünk le a vécére), ez a szabályozási kísérlet könnyen el is veheti ennek a fürdőszobai kreativitásnak az élét.

Az is segíti ezt a rendhagyó gondolatcsapongást, hogy a dopamin jót tesz a kreatív gondolkodásnak, a dopamintermelésnek meg az olyan felszabadító tevékenységek tesznek jót, mint a zenehallgatás, az edzés, vagy éppen egy jó forró zuhany.

Mindehhez nyugodtan hozzátehetjük az Arkhimédész korában még ismeretlen, de manapság mindannyiunkat érintő tényezőt is: a zuhany alatt nem törik meg a gondolatok áramlását az egyébként a legkreatívabb gondolatmeneteket is megakasztó emailek, csetüzenetek és pittyegő értesítéshangok sem.