A mozifilm, ami NASA-optikával készült

Stanley Kubrick perfekcionista volt. Pont. Nem volt még egy filmrendező, aki annyira érzékeny lett volna minden képkocka minőségére, mint ő. Mindent a művészetének rendelt alá, és nem kímélt se embert, se nyersanyagot. Példának felhozhatnánk a 2001: Űrodüsszeia máig bámulatos speciális effektusait (1968-as film!), vagy A ragyogás forgatásán őrületbe kergetett Shelley Duvallt. Mindkettő Kubrick maximalizmusának a terméke. Aki túlélte, hogy vele dolgozott, az jegyet váltott magának a halhatatlanságba.

A filmes karrierje során Kubrick megszállottan hajtotta az újabb és újabb felszereléseket, hogy minél látványosabb képeket vehessen filmre. Nem a szépen bevilágított valóság érdekelte, hanem a naturalizmus. Amikor elkezdett dolgozni a Barry Lyndon című filmen, akkor jött az ötlet, hogy természetes fényben forgasson. 1975-ben viszont nem voltak elég jó minőségű optikák, amikkel le lehetett volna forgatni egy kosztümös filmet egy régi épület belsejében, gyertyafénynél.

Kubrick viszont eltökélt ember volt, és ennek megfelelően szorgalmas is. Ha egyszer valami felkeltette a figyelmét, a megszállottságig foglalkozott a szakterület kiismerésével. A Look magazin egyik fotósa szerint Kubrick minden ilyen eszköznek szakértője volt; a saját filmes felszerelése minden elemét úgy ismerte, mint a tenyerét. De a Barry Lyndon forgatásakor szüksége volt egy megfelelő optikára.

A filmhez nagy fényerejű, gyorsan fókuszálható objektívek kellettek. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy találjanak egy megfelelőt a feladathoz: egy gyertyákkal megvilágított angol kastélyban akart dolgozni, ahol csakis a gyertyák adnak természetes fényt. Aztán a Look fentebb említett fotósa egy nap felhívta Kubrick egyik kollégáját, hogy talán érdekelné a Zeiss új optikája.

A munkatárs látta, hogy az optikát nem lehetne illeszteni a szabványos BNC bajonettekhez, de Kubrick nem az az ember volt, akit ez eltántorít a céljától. A fényképezéshez használt lencsét sikerült belehekkelnie egy átalakított 35 milliméteres Mitchell kamerába, így forgatni is lehetett vele.

Ezek után már csak egy kicsit kellett csalni. A természetes fényben forgatott jelenetekhez speciális, háromkanócos gyertyákat használtak, és a színészeket külön betanították, hogy hogyan mozogjanak az objektív előtt. A lencse mélységélessége ugyanis akkor volt a legjobb, ha a színészek az – igen keskeny – fókuszban maradtak. De a látvány magáért beszélt.

Az egyik technikus megkérdezte Kubricktól, hogy ennek mégis mi értelme van; miért kéne természetes fényben forgatni egy méregdrága, macerás optikával, ha egyszer olcsóbb eszközökkel és egy kis fény hozzáadásával is tudnának forgatni?

Kubrick azt válaszolta, hogy ez nem csak egy hangzatos trükk volt a részéről: szerette volna megőrizni a régi kastélyok természetes hangulatát és patináját, és az éjjel forgatott jeleneteket pont olyan fényviszonyok mellett akarta filmre vinni, ahogy az a kornak megfelelt volna. Bármilyen külső fényforrás használata tönkretette volna az élményt. A rendező erre nem volt hajlandó. Inkább újra feltalálta a kamerát, és leforgatta vele az egyik legszebben fényképezett kosztümös filmet.