Maga amerikai elnök? Na ide azt a jogsit!
Az Amerikai Egyesült Államok elnökének lenni a világ legjobb állása, nem? Feltéve, hogy a hatalomtól tépünk be - elvégre az látszólag korlátlan mennyiségben áll a rendelkezésünkre. Látszólag. Valójában még a 15 éveseknek is több joguk van bizonyos dolgokhoz, mint az USA elnökének. Például ők vezethetnek autót, az elnök meg nem.
Elnöknek lenni egyébként nem annyira jó üzlet. Az ország első emberének fel kell hagynia az üzleti tevékenységével, és ezért az elnöki fizetés sem kompenzálja. Sem a hivatali idő kitöltése után járó juttatások. Az 1958-ban szövetségi törvényként elfogadott Former Presidents Act értelmében az amerikai elnökök a visszavonulás után nyugdíjat és egészségbiztosítást kapnak, illetve életfogytig tartó védelmet a titkosszolgálattól. És ennyi. A védelem részeként a volt elnökök mellé kijelölnek egy hivatásos sofőrt, és onnantól ő fog autózni vele a közutakon.
A titkosszolgálat azután kezdett kiemelt figyelmet fordítani az elnökök autózására, hogy 1963 novemberében Dallasban agyonlőtték John F. Kennedyt. A Kennedy-gyilkosság után úgy ítélték meg, hogy túl nagy kockázattal járna, ha az Egyesült Államok jelenlegi és volt elnökei szabadon autózhatnának, így hivatásos testőrt adtak melléjük, hogy ő vigyázzon rájuk életük végéig.
Néhány kivétel persze akad. Ronald Reagan vígan furikázott a négykerék-meghajtású dzsipjével Santa Barbara-i birtokán, és George W. Bush is hajthatta a saját traktorját a texasi birtokán. Barack Obama háromszor is a volán mögé ült az elnöksége alatt: kétszer egy Chevrolet Volttal, 2014-ben pedig egy golfkocsival hajtott. A titkosszolgálat emberei nem örültek a dolognak.
A legutóbbi elnökválasztás során a jelöltek valószínűleg nem aggódtak túlzottan a szabályozás miatt. Hillary Clinton az elmúlt húsz évben nem vezetett autót, Donald Trump pedig – bár páratlan luxusautó-gyűjteménye van – valószínűleg már civilben hozzászokott a limuzinok hátsó üléséhez.
Rovataink a Facebookon