Az állatok is szeretnek kedvtelésből futni

2017.12.11. 16:17

Több feltételezés elterjedt azzal kapcsolatban, hogy miért kell futókereket telepíteni a rágcsálók ketrecébe. Ilyen elmélet például, hogy óriási a mozgásigényük, hogy muszáj kielégíteni a felfedezés iránti vágyukat, vagy hogy ezek az állatok minden különösebb ok nélkül szeretik az ismétlődő mozgást.

Tény, hogy a kerekekben végkimerülésig lehet futni, és mindegyik lépés pontosan ugyanolyan, mint az előző. A rágcsálók pedig tényleg nagyon kitartóak, ha a kerekezésről van szó. A hörcsögök egyetlen éjszaka alatt képesek lefutni 9 kilométernyi távot, a vad egerek 19 kilométert is megtesznek 24 óra alatt, míg az abszolút csúcstartó patkányok akár maratoni 43 kilométert is lefutnak a kerékben.

A tudományos vizsgálatok azonban cáfolták az elméleteket. Egy kísérletben a szabadban elhelyezett futókerékre egerek és patkányok is felpattantak szaladgálni, pedig senki vagy semmi sem kényszerítette őket ilyesmire, és akkor is mozgásba lendült a kerék, amikor a közelben kihelyezett táplálék nélkül is megismételték a vizsgálatot.

2FStGBX.gif
A rágcsálók ugyanolyan euforikus állapotba kerülnek a testmozgás után, mint a futó emberek

– ezt állapította meg több tudományos kutatás.

Fogságban tartott állatokkal is sikerült cáfolni az elterjedt feltételezéseket. Amikor a ketrecet gazdagon felszerelték másfajta eszközökkel, például hosszabb alagutakkal és mindenféle játékkal, a hörcsögök akkor is folytatták a rendszeres futókerekezést.