Kockából is lehet bort csinálni, csak kicsit mások lesznek a tanninok

2017.12.22. 04:50

Ismerős a „kész a bor!” vidám kurjantása a kollégiumi büfé mélyéről? Az ízlelőbimbók és gyomorsavak dermedt csendje, az elkerülhetetlen gasztroenterológiai sokk előtti lemondó sóhaj, mielőtt megcsap a friss tablettás bukéja? Az instant műanyagkannás ugyan a kelet-európai világteremtés szerves része, a házi borkotyvasztásnak komoly hagyományai vannak a tengerentúlon is. A legendás alkoholtilalom mellékterméke: a kockabor.

Hogy a húszas évek szövetségi szintű szesztilalma versenyben van minden idők legkontraproduktívabb politikai döntései között (jó, hát erős ez a verseny, tudjuk), régi közhely: adóbevételeitől megfosztott állam, betarthatatlan szabályok, össznépi illegalitásba kényszerítés, egész iparágak megrogyasztása a mezőgazdasági termelőktől az éttermeken át a színházakig. Kevésbé ismert, hogy a prohibíció kicselezésére hozott számtalan kreatív próbálkozás egyikeként ekkor született meg a házi felhasználásra szánt tömör boralapanyag is – pontosabban szőlőlé természetesen, amit Isten ments, hogy a gondosan feltüntetett instrukcióknak megfelelően bárki alkohollá változtasson természetesen.

A kanadai és mexikói csempészeten kívül az 1919-től hivatalosan 13 évig tartó prohibíció sok üzletet fel is virágoztatott persze – jó kis összefoglaló olvasható ezekről az Újkoron. Mivel az orvosok a megfázástól a daganatos betegségekig a legkülönbözőbb kórokra írhattak fel whiskyt – a teljes gyógyulás érdekében rögtön öt litert –, a szeszcsempészek tömegével kezdtek patikákat üzemeltetni, New York államban néhány év alatt megháromszorozódott a gyógyszertárak száma. A papok, rabbik, lelkészek is fontos mellékesre tehettek szert, minthogy ők is mentességet kaptak a törvény alól.

A szőlőtermelő gazdáknak már komoly dilemmával kellett szembenézniük: mivel minden 0,5 százalék alkoholtartalmú ital tiltólistára került (na jó, nem minden: mivel a gyümölcspárlatok szélesebb körökben ismeretlenek voltak, azokat nem is tették feketelistára, az amerikás magyarok kisüstije így elvileg maradhatott), a szőlőt is csak akkor hagyhatták meg, ha nagyjából igazolni tudták az alkoholmentes felhasználást. Sokan ki is vágták emiatt a szőlőjüket. Hosszútávon viszont, a szesztilalom feloldása után azok jártak jól, akik nem így jártak el. Hanem például szilárd gyümölcskoncentrátumot készítettek a szőlőléből.

Detroit police prohibition

Mivel az össztársadalmi igény azonban mégis csak kisebb volt szőlőszopogatásra meg a bambis lityilötyikre, mint bármi alkoholosra, megtaláltatott gyorsan a joghézag is, amit aztán szisztematikusan fel lehetett tölteni a kollégiumi lőrékkel minőségben minimum vetekedő, de berúgásra szintúgy alkalmas kiolvasztott fluidummal – bornak azért ne nevezzük.

A kaliforniai termelők által előállított koncentrált „szőlőkocka” ugyanis házilag könnyen fermentálható volt: csak egy kicsit türelmesebbnek kellett vele lenni, mint a koleszos tablettással. Az előállítás mikéntjét elég átlátszó módon a csomagoláson fel is tüntették, persze szigorúan tagadóformában. Miután megadták, hogy hány gallon vízben érdemes feloldani a cuccost, öles betűk figyelmeztettek: vigyázz nagyon, tisztelt absztinens fogyasztó, nehogy véletlenül 21 napra kint felejtsd ezt az egészséges itókát egy korsóban, mert pontosan annyi idő alatt – Uram, kegyelmezz – a szőlőlé borrá változik!

A körmönfont használati utasítást követve a fogyasztó így hozzájuthatott a feketepiacon amúgy horribilis áron megvásárolható igazi bor utánzatához. A pótborok között volt burgundi, bordói, rizling és további fajták is ízlés szerint – visszafogott tanninok, elragadó savak, kétség nem férhet hozzá.

Ne maradjon le semmiről!