Ne féljünk a Télapótól, nem szovjet ügynök

Van zsákodban minden jóóóó / piroooos alma mogyoróóóó / jöjj el hozzánk várunk rááád / Kedves öreg Mikuláááás

„Mármint Télapó” – javítom ki óvodából hazamenet vidáman cincogó lányomat. „Nem, az óvodában így énekeljük” – válaszolja.

De mi a baj a Télapóval, hogy inkább száműzik a dalból, a rímmel együtt?

Szovjet komcsi, húzzon el

A dolog nem a rendszerváltással, inkább csak a kétezres években indult el: a Télapó elnevezést egyre kevésbé illik használni a Mikulás helyett, mondván, ezt csak Rákosiék találták ki, szovjet mintára. Hiszen ott a Gyed Moroz (Fagy Apó), akkor mi más lehetne a Télapó, mint a szovjet tankokból kipattant ravasz szoft póver, aki a gyerekek lelkét túszul ejtve megnyeri az egyház elleni harcot?

Kétségtelen, hogy az ötvenes években a Télapó ideológiailag kényelmesebb volt a Mikulásnál, és az is, hogy a jóságos Gyed Moroz – kísérőjével, a talán unokájának mondható Sznyegurocskával együtt – a sztálini éra újrabrandelt terméke – bár nem a szovjetek találták ki azért, hogy elhomályosítsák vele a kis-ázsiai Myra 4. századi püspökének legendájából kialakult szent kultuszát. Aki sok egyéb mellett a prostituáltak védőszentje is.

Eredete még a kereszténység előtti időkbe vesző Morozko, aki nem volt annyira jó fej a gyerekekkel, pedagógiai célzattal halálra is fagyasztott néhányat, és a jutalmazási szokásai is inkább egy perverz szektavezért idéznek fel: nem a jóságot, mint inkább a feltétlen engedelmességet értékelte.

Morozko aztán a 19. század során vált kedvesebbé, már-már Mikulássá, de aztán az 1917-es forradalom után jó húsz évre polgári csökevényként száműzték a német hatásra a 19. században elterjedő karácsonyfával együtt, és csak 1937-ben tért vissza, amikor az újévi fenyőfaállítás is a szovjet kánon része lett.

Hogy mégsem azt két dolog igazolja: egyrészt akkor ezt a csatát a télapóval a szovjet blokk más országaiban is lejátszották volna, márpedig a Mikulás, Szent Miklós Lengyelországban és Csehszlovákiában sem került veszélybe.

Másrészt a magyar Télapó elnevezés sem komcsi találmány, használta már Arany János, Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula, József Attila is – írta a Nyelv és Tudomány. Igaz, télapó a felhozott példákban még nem feltétlenül magát a Mikulást jelenti, inkább a telet, az ünnepi időszakot, bár alakja egyre „mikulásosabb” lett a múlt század elején. Igazán szinonimává azonban csak az ötvenes évektől vált, ami valóban érv lehet a szovjet import mellett. Ez ellen a harmadik érv viszont az, hogy máshol is megtörtént a kettő összemosódása, a szovjetek nélkül is.

Kecskemikulás

A 19. században kialakult, külsejében és jellemvonásában ma is ismert Mikulás legnagyobb nyertese egyértelműen Finnország, amelynek lappföldi része világszerte a Mikulás otthonaként ismert. Rovaniemi globális turizmust tudott kiépíteni rá, bár az üzlet ma már nem is annyira virágzik, mint gondolnánk.

Attól ugyanis a Télapót akkurátusan kerülgetők sem riadnak vissza, hogy néha bennfentesként Joulupukkinak nevezzék a Mikulást. Pedig amit ő képviselt eredetileg, az már tényleg a hardcore pogány télapóvonal, kedveskedés helyett inkább a frászt hozva a gyerekekre. Ennek megfelelően ő nem is hószakállas bácsi, hanem kecskeformájú patás ördög. A pukki svéd szóból származik, azt jelenti, kecske. (A cikk rajzos illusztrációi egy 1926-os finn könyvből származnak, amelyek az eredeti Joulupukkit ábrázolják.)

A legjóindulatúbb értelmezés szerint is legfeljebb igazságos volt, aki büntetni is kész, de akkor sem állunk távol az igazságtól, ha inkább a gonosz erőkhöz kötjük. (A büntetés és jutalmazás mindenütt keveredett a pogány télapó alakjában, talán az elmiklósodáskor ezért is jelent meg mellette, először osztrák területeken, a Krampusz, így megőrizve a kettősséget, de biztosítva Mikulásnak a tisztán pozitív karaktert.)

Joulupukki csak a 20. század folyamán vált Mikulássá, hogy aztán a tündibündi, kommercializálódott szent végleg Rovaniemibe költözzön. (Az oroszok ennek mintájára a 90-es évektől megteremtették a maguk Gyed Morozának turisztikailag felpörgetett otthonát Velikij Usztyugban.)

Ha Rovanimeiben együtt tud élni a globális Santa Claus és Joulupukki neve, akkor ne féljünk mi se szegény Télapótól, aki se nem komcsi, se nem szovjet. Nyugodtan használjuk szinonimaként, legalább akkor, amikor a rím miatt jobban jön ki a dalban mint a Mikulás.

Gyerekvédő vs. kisded

„Télapó” egyébként is van a világban sokfelé: Father Christmas, Pére Noel, Weihnachtsmann – mind olyan figurák Nyugat-Európában, akik tulajdonképpen Mikulások. Alakjuk ugyanis fokozatosan fonódott össze Szent Miklóssal – valójában tehát az egyház mikulásította a télapót, aki pogány eredetű. Részben a germán Odin istenségből – óangol formája az „őrült” szóhoz is köthető –, részben a gonoszkodásra is kész manókból született. Eredete nagyjából Európában ugyanolyan, mint a keleti szláv Gyed Morozé – pontosabban Morozkóé –, csak utóbbi nem olvadt össze Szent Miklóssal, bár ő az ortodox egyháznak, Oroszországban is elismert, kiemelt fontosságú szentje.

A Mikulás körüli ideológiai harcnak viszont tényleg van alapja, csak nem annyira a szovjetekhez és a télapóhoz, mint inkább a protestánsokhoz és a karácsonyhoz kötődik.

A reformáció lényegénél fogva elutasította a szenteket – az intézmény eszerint afféle bújtatott politeizmus volt, kompromisszum a pogánysággal, amit a kereszténység terjedése érdekében kötött az egyház –, így Szent Miklós kultusza sem volt rendszerkonform a német protestáns területeken. Luther Márton szerint Szent Miklós decemberi kultusza elhomályosította a karácsony lényegét, Krisztus születésének ünnepét. A reformáció atyjához kötik a karácsonykor ajándékozó kis Jézus képét. 

Ebből azonban mégsem lett jól kimutatható törésvonal a katolikus és a protestáns világ között, hiszen a kis Jézus a katolikus délszláv államoktól Magyarországon, Csehországon, Szlovákián át – Lengyelországban viszont kevésbé, ott jobban kötődik az ajándékozás Szent Miklóshoz –, egész Németországban, Ausztriában és Svájcban népszerű. Spanyolországban pedig a vízkereszt dívik, január 6-án jönnek a napkeleti bölcsek. Meglepő módon ez az egykori spanyol gyarmat Chilében nem terjedt el, ott a Mikulás az ajándékozó, december 24-én, de Mexikóban megintcsak inkább a január 6-i ajándékozás a bevett.

Miközben a katolikus Belgium és a protestáns Hollandia inkább Szent Miklóst, mint a kis Jézust jeleníti meg karácsonykor az ajándékok hozójaként. Sőt, reformáció ide, Max Weber oda,, Szent Miklóst és a karácsonyi ajándékozást leginkább épp a hollandok kötötték össze, és az Újvilágban is ők honosították meg. Először 1773-ban tudósított egy New York-i lap arról, hogy holland családok összegyűltek december 6-án, Szent Miklós halála napján – írta a History.com. Az ő általuk hozott kultuszból alakult ki az, amit ma Santa Clausként ismer a világ. (Bár a hollandoknál még fehér lovon járt a később szarvasokra átnyergelő Mikulás.)

Nem a kóla hozta

Miklós alakja nagy utat tett meg, mire a szerint a szomszéd három leánygyermekét hozománynak elegendő ajándékkal a prostitúciótól megmentő, a hajósok szentjeként is tisztelt késő ókori püspökből a mai Mikulás lett. Ez a 19. század folyamán alakult ki, a közkeletű vélekedéssel ellentétben tehát nem kellett vele a Coca-Coláig várni, nem az italcég alkotta meg a pirosruhás, süveges szakállas rénszarvasos képet.

Erről a protestáns episzkopális egyház püspöke, Clement Clark Moore tehet, aki lányainak írt versében alkotta meg a kéménybemászós, ajándékot a kandallóra tett zokniba rejtős Mikulást, aki repülő rénszarvasokkal közlekedik. 1881-ben aztán ehhez a hatvan évvel korábbi vershez készített illusztrációt Thomas Nast, nagyjából olyan Mikulással, amilyet ma ismerünk, bár az évtizedek alatt az ő keze alatt is változott a képe. 

Az imidzs tökéletesen megfelelt az ekkor már beindult a kereskedelmi alapú Mikulás-biznisznek, így, mire a Coca-Cola is bevetette, már valójában egy kanonizált alakot használt fel. Ekkor azonban egy valaki még hiányzott: Rudolf, a szarvas. Moore ugyanis csak nyolc, névtelen szarvasról írt, a kilencedik csak 1939-ben jelent meg. Ekkor írt Robert L. May egy verset a kicsúfolt, piros orrú Rudolfról, aki a nagy hóviharban piros orra fényével végül célba ér a Mikulással és az ajándékokkal együtt.