Lincoln gyilkosának gyilkosa kasztrálta magát, hogy szent életű maradhasson

Abraham Lincoln 1865. április 14-én este épp Tom Taylor Amerikai kuzinunk című vígjátékát nézte a washingtoni Ford Színházban, amikor egy John Wilkes Booth nevű színész a páholyába lépett, és hátulról főbe lőtte.

A rabszolga-felszabadító amerikai elnök másnap reggel meghalt, de a merénylőt is hamar utolérte a sorsa: 12 nappal Lincoln lelövése után, törött lábbal menekülve, a virginiai Port Royalig jutott, ahol a nyomában loholó hadseregnyi katona körbevette egy farmon, és egy istállóban rekedt.

A washingtoni parancs értelmében a cél Booth élve elfogása volt, ezért a katonák felgyújtották az istállót, hogy kicsalogassák. Köztük volt azonban egy Boston Corbett nevű férfi is, aki nem volt meggyőzve arról, hogy ez a legjobb megoldás. Közelebb araszolt az istállóhoz, figyelte a bent rekedt merénylőt, és amikor azt látta, hogy Booth kifelé fordítja a fegyvere csövét, mintha megpróbálná kilőni magát a csapdahelyzetből, ennyi elég is volt neki, és azon nyomban lelőtte. Booth menten a földre is roskadt, és néhány órával később belehalt sérülésébe.

Az eredeti nevén Thomas Corbett a polgárháború előtt kalapkészítőként dolgozott. Az életét azonban felforgatta egy családi tragédia: a felesége és a születendő lánya a szülés közben meghalt. Corbett ezután mentálisan instabillá vált, amit eleinte alkohollal próbált orvosolni, majd a buzgó vallásosságban talált némi megnyugvást.

A kereszténységre az 1850-es évek végén kapott rá, amikor Bostonban egy utcai hittérítőbe botlott, és rögtön megérintette Isten üzenete. Onnantól kezdve városszerte meglátogatta a hasonló utcai szónoklatokat, és hitbuzgó bekiabálásokkal színesítette a műsort, mígnem a hittérítők rávették, hogy maga is keressen egy sarkot, ahol szónokolhat, addig is békén hagyva őket. Corbett kapott is az alkalmon, leállt az ivással, Jézus után szabadon hosszú hajat és szakállat növesztett, sőt még újra is keresztelkedett – ekkor vette fel megtérése helye után a Boston keresztnevet.

Mindez azonban nem bizonyult elegendőnek a tisztátalanságok levetkőzéséhez. 1858 nyarán épp az utcán szónokolt, amikor két arra járó prostituált csábos tekintete felébresztette férfiúi ösztöneit, amelyek a nemi szerve ágaskodásában azon nyomban materializálódtak is.

Aztán ellátogatott egy imatalálkozóra, megvacsorázott, tett egy könnyű esti sétát a városban, és csak ezután jelentkezett kórházi kezelésre.

A gyógyulása után lokálpatrióta neve ellenére mégis New Yorkba költözött, ahol újra kalapkészítőnek állt. A vallásos áhítatot azonban itt is megőrizte, a helyi imádságok rendszeres résztvevője volt. Megnyugvást azonban, úgy tűnik, itt sem talált, mert 1861-ben sorozásra jelentkezett, és csatlakozott az északi államok seregéhez, hogy az Úr nevében minél több déli renegáttal végezhessen. Booth lelövéséről is azt állította, hogy az elnök megtorlásával Isten parancsát teljesítette.

Az amerikaielnök-gyilkosok gyilkosainak klubja egyébként nem túl népes, Corbetten kívül az egyetlen további tag a John F. Kennedyvel végző Lee Harvey Oswaldot lelövő Jack Ruby. Corbettel ellentétben viszont neki a megtorlásért börtön járt. Az viszont mindkettejükben közös, hogy az önbíráskodás után népharag zúdult rájuk, amiért ellehetetlenítették a merényletek részleteinek pontosabb megismerését. Ettől nem függetlenül mindkét gyilkosgyilkos magánakciója összeesküvés-elméletek melegágyának bizonyult.