3800 liter vodka hajtotta a nácik csodafegyverét

A V-2-es rakéta a nácik híres csodafegyvere volt, London 1944-45-ös bombázásának jelképe, és úgy általában, Hitler egyik utolsó, kétségbeesett próbálkozása arra, hogy egy technológiai ugrással megfordítsa a háború menetét, olyan fegyvert felmutatva, aminek láttán inkább megadja magát az ellenség. Ez aztán végül az amerikaiaknak sikerült az atombombával, de a németek is nagyon igyekeztek: több pénzt öltek a saját rakétaprogramjukba, mint az amerikaiak a Manhattan-tervbe.

A V-2-est még bőven a háború előtt, az 1930-as években kezdték el fejleszteni (eredetileg A-4 néven), az első sikeres tesztjére 1942 októberében került sor - ez volt az első alkalom, hogy emberkéz gyártotta tárgy lépjen ki a világűrbe. Az első harci bevetésére csak 1944 nyarán került sor. Összesen bő 3000 darabot vetettek be belőle, a legtöbbet Londonra, illetve Antwerpenre lőtték ki. Utóbbi azért volt fontos célpont, mert a kikötője az Európába érkező hadianyag-szállítmányok fontos állomása volt. Bár a híre félelmetes volt (erről Goebbels propagandaminisztériuma tett), valójában nem volt túl hatékony. A gyártási költség 100 ezer birodalmi márka per darab volt, ez 10 ezer akkori dollárnak felelt meg, az pedig mai értéken közel 40 millió forint.  Ehhez képest egy-egy rakétacsapásra átlagosan alig két halálos áldozat jutott.

A V-2-eseket hadifogolytáborok mellé telepített üzemekben gyártották, gyakorlatilag rabszolgamunkával - mivel a munkaerő fogyóeszköz volt, nem is vigyáztak rá nagyon, így ironikus módon maga a rakéták legyártása több halálos áldozattal járt, mint a légicsapások, amikre felhasználták azokat.

Mindettől függetlenül a V-2 valóságos mérnöki csoda volt: a 12 tonnás rakéta 1000 kilogramm robbanóanyagot vitt magával, 320 kilométer volt a hatótávolsága, a csúcssebessége pedig 5700 km/óra. A pontosság mondjuk nem volt az erénye, gyakran 10-15 kilométerrel is elvétette a célt. A hajtóműve etanol és víz 3:1 arányú keverékével működött, ebből 3800 liternyit égetett el, míg elért a céljáig (pontosabban a pályagörbe csúcspontjáig, ahonnan szabadesésben zuhant vissza a Földre). Az etanolt burgonyából állították elő, egyetlen rakéta üzemanyagához 30 tonna krumplit kellett feldolgozni. A gyártás csúcspontján Németország teljes, üzemanyagcélú alkoholtermelésének egyharmadát a V2-esek használták el.

Méghozzá meglehetősen brutális, 75%-os vodkáé, amit talán a legkeményebb orosz alkoholisták is felvizeznének inkább egy kicsit. Mindenesetre, ha legközelebb vodkát iszik, jusson eszébe, hogy a nácik csodafegyverének üzemanyagát fogyasztja, szóval csak óvatosan, mert ami egy V-2-es rakétát képes felvinni a világűr határára, attól az ember is könnyen felborul.