Mit jelent, ha egy vaj márkázott?
Jó eséllyel ön is mélázott már el azon, amíg a csemegepultnál állt sorban a közértben, hogy a hűtőből épp az imént kikapott és rutinosan a kosárba csúsztatott vajtömbre vajon (haha) miért írják rá, hogy „márkázott”. (Már ha ön nem megrögzött margarinfogyasztó, mert akkor most egy eddig tökéletesen ismeretlen világ tárul fel ön előtt!) Valamilyen speciális eljárással állítják elő? Márka üdítővel ízesítik? Vagy belenyomják a gyártó logóját a vajtömbbe?
A Nyelv és Tudomány néhány éve utánajárt, honnan ered ez az elnevezés: a márkázásnak régen valóban köze volt a márkamegjelöléshez, de a név később önálló életre kelt, és ma már teljesen mást jelent a márkázott vaj.
Régen a vaj a termelőtől egyenesen a boltba került, méghozzá ömlesztve, ezért a mai akkurátus előcsomagolás helyett az eladó mérte ki ott helyben a vásárló által kívánt mennyiséget. Csak később alakult ki az a gyakorlat, hogy tejüzemek kezdték gyártani a vajat, amely így már előre kiporciózva, a saját nevük alatt került forgalomba.
A gyártó neve pedig egyúttal minőségi garanciát is jelentett: ha ugyanattól a cégtől veszem, tudom, mire számíthatok. Ez természetesen minden más terméknél is ugyanígy működik, de a vajnál a márkázás mint minőségi megjelölés idővel a konkrét gyártótól független kategóriává nőtte ki magát, így megváltozott jelentéssel, de az eredeti kifejezés is túlélte az évtizedeket.
Ma az a vaj nevezheti magát márkázottnak, amely megfelel a pontosan előírt minőségi kritériumoknak: a zsírtartalma minimum 80 (ha sózott, akkor 82) százalék, míg a víztartalma maximum 16, és ha sózott, akkor a sótartalma nem több 2 százaléknál. Ezzel ez a legmagasabb minőségi kategória. A teavajnál a minimum zsírtartalom ugyan szintén 80 százalék, de a víztartalom már 19 százalékig is felmehet. A szendvicsvaj zsírtartalma már csak 68-72 százalékos, miközben akár 30,5 százaléka víz.
Ha már előkerült a teavaj, egy korábbi cikkünkben ennek az elnevezésnek az eredetét is körüljártuk.
Rovataink a Facebookon