Az emberi test hallucinogén drogot és a morfiumnál erősebb fájdalomcsillapítót is termel

Az emberi szervezet egy elképesztően bonyolult rendszer, aminek a működését a legapróbb részletekig a mai napig nem fejtette meg a tudomány. Viszont minél többet tudunk róla, annál meglepőbb részletekre derül fény, például azzal kapcsolatban, hogy milyen anyagokat termel a testünk akár a normál ügymenet részeként, akár melléktermékként. Most három olyat mutatunk be ezekből, amiket az ön teste éppen ebben a percben is előállít, ezzel nanoméretekben ugyan, de nemzetbiztonsági kockázattá és illegális drogok birtokosává avatva önt.

Egy: fájdalomcsillapító, ami lekörözi a morfiumot

2006-ban izolálták először emberi nyálból az opiorfin nevű anyagot, és rögtön azzal a lendülettel meg is döbbentek a tulajdonságain a kutatók. A vegyület állatkísérletekben 3-6-szor bizonyult erősebb fájdalomcsillapító hatásúnak, mint a morfium (ennyiszer több morfiumot kellett használni a tesztekben azonos eredmény eléréséhez). Ráadásul a puszta ereje mellett abban is lekörözi, hogy - jelenlegi tudásunk szerint legalábbis - nincsenek különösebb mellékhatásai, és nem is alakul ki függőség a használatakor.

Mi az opiorfin trükkje? Az, hogy a testünkben termelődő ópiátokat manipulálja, nem hagyja lebomlani ezeket a természetes fájdalomcsillapító anyagokat. Ezért aztán a hatása célzott: ahol a fájdalomra reagál a test, és a hatást tompító enkefalint termel, ott annak a hatását felturbózza. A hatásmechanizmus alapvetően különbözik egy normál fájdalomcsillapítóétól, ami az egész testet elárasztja, és ezzel nem kívánt mellékhatásokat is okoz. Persze van pár gyengesége is az anyagnak, például a bélrendszerben nagyon gyorsan lebomlik, illetve a vér-agy gáton is nehezen jut át.

Az opiofrinból természetesen nagyon kis mennyiséget termel a szervezetünk, és a tudósok a felfedezése óta azon dolgoznak, hogy szintetikusan is elő tudják állítani, ne csak a nyálból kivenni.

Kettő: az ember által ismert legerősebb hallucinogén

Terence McKenna botanikus, a pszichedelikus hatású növények szakértője nevezte így a DMT (N,N-dimetiltriptamin) nevű illegális drogot, aminek az állandó eposzi jelzője egyébként “a lélek molekulája”, illetve ez a hatóanyaga a dél-amerikai indián törzsek sámánjai által előszeretettel fogyasztott ayahuasca főzetnek is. Drogként fogyasztva a hatása 15 perctől 3 óráig terjedhet, kis dózisnál csak intenzív érzelmi reakciókat vált ki (akár euforikus boldogság, akár szorongás és rettegés), nagyobb adag hatására a fogyasztók rendszeresen arról számolnak be, hogy intelligens létformákkal, földönkívüliekkel, időutazókkal, spirituális lényekkel találkoztak és kommunikáltak.

Na, ezt a cuccot termeli az ön teste is, éppen most is, amikor ezt olvassa. Természetesen extrém alacsony mennyiséget, de ott van a vérplazmában, a vesében, a tüdőben, a legtöbb pedig a vizeletben, literenként úgy 100 nanogramm (vagyis tízmillió literben van összesen egy gramm). Hogy a szervezet mire használja az anyagot, egyelőre nem teljesen tiszta, a kutatási eredmények azt sejtetik, hogy az immunrendszer működéséhez, gyulladáscsökkentéshez, és szövetregenerációhoz lehet köze.

Három: az anyag ellentéte

Az antianyagról laikusként annyit szokás tudni, hogy valami fura izé, amit a fizikusok kergetnek, illetve az Angyalok és démonokban azzal akarták felrobbantani Rómát. Sokkal mélyebben most sem fogunk belemenni, legyen elég annyi, hogy az anyagot, vagyis annak atomjait alkotó elemi részecskék (proton, neutron, elektron) mindegyikének van antiagyag-párja (antiproton, antineutron, pozitron), és papíron elég soknak kéne lennie belőle a világegyetemben, de a tudósok valahogy mégsem találják. Mesterségesen előállítani először a CERN-ben sikerült 1995-ben.

Ja igen, és ha antianyag anyaggal találkozik, mind a kettő megsemmisül, és energia szabadul fel, méghozzá elég sok: egy-egy kiló anyag és antianyag találkozásakor elméletileg 43 megatonnás robbanás következik be, ami nagyjából a 2800-szorosa a Hirosimát elpusztító atombomba erejének, és közel van a Cár bombához, az ember által valaha épített legnagyobb nukleáris fegyveréhez.

Antianyagból egy átlagos testtömegű ember nagyjából óránként 180 darabot bocsát ki, ezek a kálium-40 izotóp természetes bomlásakor létrejövő pozitronok. A kálium-izotópot légzéssel, vízivással, és az ételeinkkel visszük be a szervezetbe, és nem kell megijedni, nem fogjuk véletlenül elpusztítani a fél univerzumot, ha kicsit többet eszünk: a CERN részecskegyorsítóinak teljes kapacitása is csak egymilliárd év alatt lenne képes összehozni egy gramm antianyagot.

A cikk megjelenését a Da Vinci TV támogatta.